Nõi Hepp kupa: Kialakult a legjobb négy mezõnye
##IMG12464## A Nõi Amatõr Nemzeti Bajnokság eddigi eredményeit alapul véve két találkozó is jókora meglepetéssel zárult a Hepp kupa negyeddöntõi közül. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy a Csata a Tatabánya, a Vasas pedig az Ajka ellen erõsen tartalékos összeállításban lépett pályára, s maradt alul. Ez persze nem csökkenti a gyõztesek sikereinek értékét, a pécsi fiatalok a Baját könnyedén, a TFSE lányai pedig a jól küzdõ debrecenieket 10 ponttal legyõzve jutottak a négyes döntõbe.
DEAC-DSI - TFSE 65-75 Két meghatározó játékosa, a már egy ideje hiányzó Foltin Blanka, valamint Göttlinger Anna nélkül is remekül küzdött, s nem adta olcsón a bõrét a DEAC a Nõi Amatõr Nemzeti Bajnokság piros csoportjának egyik veretlen együttese, a TF ellen. A fõvárosiak elsõsorban Varga Barbara (14 pont - 16 mezõnykísérlet - 10 lepattanó, 3 gólpassz), a dobást nem hibázó Vörösházi Jázmin (13/9 pont - 2/2 dupla, 3/3 tripla), valamint Karlócai Julianna (10/3 pont, 16 lepattanó) és Fuisz Viktória (10 pont, 3 gólpassz) eredményességének köszönhetõen apránként, fokozatosan ellépve a hazaiaktól a 3. negyed végére 12 pontos elõnyt szereztek. A Gál Annamária (19 pont, 10 lepattanó, 4-4 gólpassz és eladott, 3 szerzett labda), Jávor Petra (12/12 pont, 7 lepattanó), Földvári Andrea (11 pont, 12 lepattanó, 3 eladott labda) és Kernács Réka (10 pont, 3 eladott labda) vezette vendéglátó debreceniek az utolsó pillanatig küzdöttek, s bár igazán szorossá nem tudták tenni a találkozót, végül 10 pontra felzárkóztak - tekintettel meglehetõsen tartalékos összetételükre, dicséretesen helytálltak.
Statisztika:
http://netcasting.webpont.com/?whuna_cup_47 Tatabánya - Csata DSE 71-66 A kitûnõ kezdésre, a 24-14-re megnyert elsõ negyedre, valamint elsõsorban Farkas Fanni (18/6 pont, 3 eladott labda), Szamosi Rita (15/9 pont, 8 lepattanó, 7 gólpassz) és Doktor Anna (14/3 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda) eredményességére építve a Tatabánya az erõsen tartalékos összetételben pályára lépõ, a Boros Júlia (18/6 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz)-Karagits Kira (15 pont, 8 lepattanó) kettõs vezette jól küzdõ, másfél perccel a lefújás elõtt még 3 pontra felzárkózó Csata csapatát.
Statisztika:
http://netcasting.webpont.com/?whuna_cup_49 PEAC-Pécs Pingvinek - Bajai NKK 87-64 Helyenként érzõdött a piros és a zöld csoport közötti különbség. A Kucsora Réka (15/6 pont, 4 lepattanó, 6 eladott labda, 3 gólpassz) és Szöllõsi Boglárka (13/9 pont, 4 lepattanó) ponterõs játékára alapozó Baja produkált egy - önmagához képest - extra negyedet, de a 25-22-re megnyert második etap jó játéka önmagában kevés volt a találkozó többi részében a játékot irányító Habling Lara (25/6 pont, 10 lepattanó, 3 eladott labda), Milica Vojinovics (14/3 pont, 6 lepattanó) és Pucz Eszter (12 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz) vezette, a lepattanózást fölényesen, 53-35-re nyerõ pécsi fiatalok ellen.
Statisztika:
http://netcasting.webpont.com/?whuna_cup_50 Vasas Akadémia - Ajka 50-65 Elsõsorban a remek, 23-10-re megnyert 2. negyednek, továbbá a volt csapata ellen igen hatékonyan játszó Kulcsár Bianka (13/6 pont, 5 lepattanó), valamint a dupla-duplával záró Pap Regina (12 pont - 14 mezõnykísérlet - 13 lepattanó) és Csikász Anna (12 pont, 6 lepattanó) eredményességének. no meg az 52-40-re megnyert lepattanózásnak köszönhetõen aratott megérdemelt gyõzelmet, s jutott a legjobb négy közé az Ajka. Madár Kata (11/3 pont, 6 lepattanó) és Altmann Anna (10/6 pont, 5 lepattanó) húzták a Vasast, de ezúttal ez kevésnek bizonyult.
Statisztika:
http://netcasting.webpont.com/?whuna_cup_48 Fotó: PEAC-Pécs Facebook