U16-os fiú Eb: Kikaptunk a lengyelektől
12
Aug
2019
U16-os fiú Eb: Kikaptunk a lengyelektől
20:40  |  2019. Augusztus. 12.
U16-os fiú válogatottunk Lengyelországgal csapott össze a B divíziós Európa-bajnokság csoportkörének negyedik játéknapján - a mieink 1-2-vel, a lengyelek pedig 3-0-val vágtak neki a találkozónak. 
 
Wisniewski és Sochan vezetésével villámrajtot vettek a lengyelek, már a harmadik percben időt kellett kérnie Váradi Attilának (8-0). Nem indult be a támadójátékunk, mindössze két büntetőt dobtunk az első hét percben, Lengyelország pedig Sochan vezetésével tovább növelte a különbséget (15-2). Büntetőkkel indultunk meg felfelé, illetve Hiezl Bálint kosarával, és egy 8-0-s szakasszal vissza is jöttünk a meccsbe (15-10).
 
Kovács Ákos látványos megmozdulásaival és Kazy Balázs triplájával tartottuk magunkat, a második negyed első felében teljesen pariban voltunk ellenfelünkkel. Bánfi Balázs is beköszönt, Kovács zicerre után pedig időt is kért a még mindig vezető, de fölényét elveszítő lengyel csapat (25-22). A felvonás hátralévő részében aztán megint fordult egyet a meccs: Paduch és Siembiga kosaraival újfent lendületet vett Lengyelország, Sochan két büntetőjével pedig kialakult a félidei állás - mi nem tudtunk pontot szerezni a játékrész második felében (33-22).
 
A fordulást követően megint Sochan volt a főszereplő, Kiss Kolos hármasára pedig Siembiga válaszolt kintről (41-25). Hiezl kosara után újabb rémálomszerű percek következtek: sem a támadójáték nem ment, sem a Sochan vezette lengyel csapat megállítása. Wisniewski triplájával nőtt 20 pont fölé a távolság, de a 28. perc elejére már 27 pont volt a különbség, végleg eldőlt a mérkőzés (54-27). Bánfi és Kazy voltak eredményesek, de Lengyelország 28 ponttal állt jobban 10 perccel a vége előtt (59-31).
 
A negyedik negyedben Kazy három duplájával nyitottunk, Sipos Mátyás és Bánfi pedig a triplavonalon túlról voltak eredményesek, visszajöttünk 20 pont alá (61-43). Ellenfelünk gyorsan reagált, visszaállította a 25 pont körüli különbséget, amely a találkozó hátralévő részében meg is maradt. A végeredmény Tóth Barna két büntetőjét követően alakult ki: a lengyelek 75-51-es győzelmet arattak, így 4-0-val vezetik a csoportot, míg a mieink 1-3-mal vágnak neki a holnapi, Norvégia elleni összecsapásnak.
 
Váradi Attila: "Gratulálok a csapatomnak a védekezéshez! Ilyen kevés ponton még senki nem tudta tartani a csoportunkban a lengyeleket. Támadásban voltak üresjárataink, néhányszor megzavarodtunk. Ha ezeket ki tudjuk küszöbölni, akkor fel tudjuk venni a verseny a hasonló szintű csapatokkal is."
 
 
U16-os B divíziós fiú Európa-bajnokság
Montenegró, Podgorica
Csoportkör, A csoport, 4. forduló
 
Lengyelország - Magyarország 75-51 (15-10, 18-12, 26-9, 16-20)
 
Lengyelország legjobb dobói: Sochan 21/3, Wisniewski 15/6, Siembiga 14/12.
 
Magyarország: Tóth 4, Kiss 7/3, Ivkovic -, Kovács 7, Hiezl 4. Csere: Cserkó 2, Kazy 13/3, Sipos 5/3, Bánfi 7/3, Hajdu -, Kertész -, Pafféri 2.
 
 
Fotó - fiba.basketball