U16-os B divíziós fiú Eb: Kiütéses sikert arattunk Észtország ellen is
15
Aug
2022
U16-os B divíziós fiú Eb: Kiütéses sikert arattunk Észtország ellen is
19:58  |  2022. Augusztus. 15.
Ma délután Észtország ellen lépett pályára U16-os fiú válogatottunk a szófiai B divíziós Európa-bajnokságon - a mieink 2-1-gyel, az észtek 1-2-vel várták ezt a találkozót.
 
Buglyó Barna révén szereztünk vezetést, majd Kékesi Kolos két büntetője után megint Buglyó volt eredményes. Az észtek első pontjai büntetőből érkeztek, de Kékesi egy támadópattanót is visszatett eredményesen. Savi duplájára Laar Leonhard triplával felelt, és Buglyó is szórt egy hármast, három és fél perc után időt kért Észtország (4-14). Ristna két kosarával közelített ellenfelünk, de a negyed második felében csak egy csapat volt a pályán. Kiss-Leizer Gergő, majd Keller Bendegúz is feliratkoztak a pontszerzők közé, Szita Márton két büntetőt tett a helyére, Lukácsi Gábor pedig egy ziccert, pillanatok alatt futottunk egy 8-0-t (8-22). Lukácsi két egypontossal és egy betöréssel is jelentkezett még ebben a felvonásban, már 10 perc játék után 18 pont volt az előnyünk (8-26).
 
A második játékrész elején Keller büntetője után Vandra és Lukácsi váltottak kosarat, majd jött ellenfelünk első triplája a meccsen (13-29). Mindkét fél sokat hibázott ezután, két és fél percig nem esett újabb pont - Mészáros Ágoston nem hibázott a vonalról a 14. perc végén. Raiste a negyed felénél válaszolt, majd Uik két büntetőjével közelítettek az észtek, de Mészáros azonnal triplát szórt, Kékesi kosarával pedig megint 19 pont volt az előnyünk 17 perc játékot követően (17-36). Savi triplát, Keller ziccert dobott, majd a félidő legvégén megint Keller szólt hozzá a meccshez, ezzel pont duplaannyi pontunk volt a nagyszünetben, mint Észtországnak (20-40).
 
A fordulást követően Angyal Medárd és Szita is támadópattanók után voltak eredményesek, előbbi Kékesi gólpasszát is a gyűrűbe juttatta. Az észtektől Vandra révén jöttek válaszok, de Raiste hármasára Kékesi felelt, Buglyó kosara után pedig megint időt kértek a baltiak (27-51). Kékesi azonnal kosarat dobott egy betörést követően, Pavlik Botond pedig a büntetővonalról volt kétszer is pontos (27-55). Ristna, Laik és Raiste dupláit Fonyó Botond és Keller ellensúlyozták, majd Kiss-Leizer is kosarat szerzett, ezzel a találattal volt közte 29 három negyednyi játék után (33-62) - a meccs rég eldőlt a javunkra, ezt pedig nagyon jó volt átélni.
 
A negyedik negyedben Gyürk Zsigmond büntetőjével, majd duplájával nőtt 30 pont fölé a differencia - Uik triplája és Suvi zsákolása után időt kért Faragó Péter (38-65). Szita két szép kosárral jelentkezett, majd Buglyó szerzett labdájából Keller csinált 2+1-es akciót. Buglyó sokadik dupláját követően Kiss-Leizer és Laar is egy-egy büntetővel növelték 36 pontra a magyar csapat előnyét, a végeredmény pedig Kiss-Leizer kettő, valamint Angyal egy büntetőjével alakult ki - 39 pontos sikert arattunk (40-79). Mindenki nagyon sokat játszott a mieinktől (Fonyó közel 12 percet töltött a parketten, Kiss-Leizer pedig kevesebb mint 22 percet, ők voltak a két "véglet"), és kérdés nélkül győztünk, így 3-1-gyel állunk négy fordulót követően.
 
Jelenleg is tart az Ausztria-Georgia összecsapás - előbbi győzelme esetén holnap 19:30-tól ki-ki meccsen dől el a csoport második helye az osztrákokkal szemben, amennyiben viszont utóbbi nyerne, úgy még más opciók is előttünk állhatnak holnap. A csapat eddigi teljesítménye azonban mindenképpen bizakodásra ad okot a nyolc közé jutással kapcsolatban.
 
 
Észtország - Magyarország 40-79 (8-26, 12-14, 13-22, 7-17)
 
U16-os B divíziós Európa-bajnokság
Bulgária, Szófia, St. George School Gym
V.: Roxo Perdigao, Dotsenko, Vavrova (Kicovic)
 
Észtország: Savi 5/3, Ristna 11/3, Sepik 2, Suvik 2, Uik 4/3. Csere: Vanem -, Tornius -, Vandra 6, Raiste 8/3, Laik 2, Vendla -, Pokk -.
 
Magyarország: Gyürk 3, Kékesi 11/3, Mészáros 5/3, Buglyó 11/3, Laar 4/3. Csere: Fonyó 3, Lukácsi 8, Kiss-Leizer 7, Keller 12, Pavlik 2, Szita 8, Angyal 5.
 
 
 
Fotó - fiba.basketball
Legnépszerűbb hírek