U18-as fiú Eb: Kikaptunk a portugáloktól
27
Jul
2019
U18-as fiú Eb: Kikaptunk a portugáloktól
19:17  |  2019. Július. 27.
U18-as fiú válogatottunk második találkozóját vívta a B divíziós Európa-bajnokságon, a mai ellenfél a tegnap Fehéroroszországot legyőző Portugália csapata volt. A mieinknél hiányzott a tegnap részleges bokaszalag-szakadást szenvedő Lukács Norbert.
 
A mieink jól kezdtek: bár Valerio-Bodon Vincent triplájára a túloldalról zsákolás érkezett, Fekete Dávid szintén kintről talált be ezt követően (6-2). Jól védekeztünk, nem hagytuk kibontakozni a portugálokat, akik nagyon nehezen lendültek bele támadásban, sajnos azonban nálunk is akadozott a pontszerzés ezt követően, így a negyed felénél átvette a vezetést ellenfelünk (8-9). Ez a szakasz egyértelműen a luzitánokról szólt, és bár Radics Gerzson és Pallai Tamás ziccereivel kapaszkodtunk (14-16), az első felvonás utolsó percében Tomás Dias két fordulásos tempót is értékesített, így 6 pontos hátrányban vonulhattunk el a kisszünetre (14-20).
 
Bár portugál kosárral indult a második negyed, Fekete újabb hármasával, majd Pallai újabb betörés után a gyűrűbe juttatott ziccerével tapadtunk a piros-zöldekre, időt is kért az ellenfél a 14. perc közepén (23-24), hiába... A következő percben Fekete harmadik triplája az egyenlítést, a negyed felénél Valerio-Bodon büntetője pedig a magyar vezetést jelentette (27-26). A 17. perc közepéig előnyben is játszottunk, amikor Dias megint egy fordulásos tempót értékesített, majd a portugálok magasembere, Embalo a támadóidő lejártának pillanatában engedett el egy sikeres triplakísérletet (29-33). Labdaszerzés után Krasovec Ádám zsákolt egyet, két portugál büntetőre pedig Fekete sarokból elengedett távoli kettese érkezett válaszul. Sajnos a félidő utolsó kosara egy 2 másodperccel a vége előtt dobott hármas volt Hugo Morais Ferreirától, így 5 pontos lemaradásunk volt a nagyszünetben (33-38).
 
Valerio-Bodon zsákolásával kezdődött a harmadik negyed, majd Krasovec tett vissza egy leblokkolt labdát, nem tudtunk azonban közelebb kerülni: a támadóidő végén kaptunk egy újabb triplát, majd nem tudtuk időben játékba hozni a labdát, és a portugálok újabb kosara már 8 pontos különbséget jelentett a 23. perc végén (37-45). 38-45-nél kicsit megálltak a csapatok, Diogo Vieira Soares hármasa után pedig időt kért Forray Gábor a felvonás felénél (38-48). Nagyon beindult Portugália, ebben a szakaszban gyakorlatilag mindent bedobott ellenfelünk, már 16 pontos volt lemaradásunk a 27. percben (38-54). Embalo sportszerűtlen hibáját sem sikerült kihasználnunk, és bár Pallai triplájával közelítettük a portugálokat, a luzitánok büntetőkkel visszahízlalták előnyüket 15 pontra (43-58).
 
A záró 10 perc sem a mi szánk íze szerint kezdődött, a portugálok folyamatosan eredményesek tudtak lenni, tovább növelték a differenciát, és egy palánkos hármassal már 20 pont volt az előnyük (47-67), a 34. percben időt is kértünk (47-69). Ezt követően percekig alig-alig esett pont, ami Portugáliának volt jó. A végén Fekete és Kass Balázs hármasaival, valamint büntetőkkel megközelítettük ellenfelünket, de fordítani nem volt esélyünk, 73-62-re győzött Portugália.
 
U18-as B divíziós fiú Európa-bajnokság, Románia, Nagyvárad
D csoport, 2. forduló
 
Magyarország - Portugália 62-73 (14-20, 19-18, 10-20, 19-15)
 
Magyarország: Kass 5/3, Kiss B. -, Valerio-Bodon 14/3, Fekete 16/12, Krasovec 6. Csere: Radics 4, Kármán 4, Kenéz 3, Pallai 10/3, Takács -.
 
Portugália legjobb dobói: Morais 22/3, Dias 14, Chaves 12/6.
 
 
Fotó - fiba.basketball
Legnépszerűbb hírek