U18-as fiú Eb: Kikaptunk a svédektől is
30
Jul
2019
U18-as fiú Eb: Kikaptunk a svédektől is
21:47  |  2019. Július. 30.
U18-as fiú válogatottunk ma Svédországgal csapott össze a B divíziós Európa-bajnokság csoportkörének negyedik fordulójában - az északiak 3-0-val vezették a hatost a forduló előtt, míg a magyar együttes 1-2-vel állt három mérkőzést követően.
 
Sajnos rosszul kezdtük a találkozót, a háromkoronások többek között Alan Brzezinski két triplájának köszönhetően 11-0-val nyitottak három és fél perc alatt, időt is kért Forray Gábor. A mieink ugyan megszerezték első pontjaikat, Brezinski mellett azonban Dante Love-val sem nagyon tudtunk mit kezdeni, a támadójátékunk pedig továbbra is akadozott. Az első negyedet Radics Gerzson duplája zárta, de ekkor már 22 pontos hátrányban volt válogatottunk (29-7).
 
A második felvonásban sem változott sok minden - Pelle Larssonék 26 pontosra növelték fórjukat, a 14. percben is időt kért Forray mester (38-12). A félidő hátralévő fele a svéd hármasokról szólt - ellenfelünk kintről rendkívül pontosan célzott, míg a mieinkre ugyanez nem volt elmondható. Ha korábban nem is, a nagyszünetre eldőlt az összecsapás, 31 pontos fórral mehetett pihenni Svédország (53-22).
 
A fordulást követően a svédek előbb triplákkal, aztán Brzezinski pontjaival tartották a 30 pont fölötti előnyüket. A negyed végén Kass Balázs vezetésével bejöttünk 30 pont alá (66-40), de a záró 10 perc első felében jött a David Jollinder vezette svéd cseresor, amely visszatornázta 30 fölé a különbséget. Pallai Tamásék mindent megpróbáltak, de Svédország egyértelműen jobb volt ezen a napon, 85-56-ra győzött.
 
Ez az eredmény azt jelenti, hogy a magyar csapat holnap azért játszik majd Ausztriával, hogy a továbbiakban a 9-16. helyért küzdhessen - vereség esetén a 17-24. helyek egyikét szerezhetjük meg.
 
U18-as B divíziós fiú Európa-bajnokság, Románia, Nagyvárad
Svédország - Magyarország 85-56 (29-7, 24-15, 13-18, 19-16)
 
Svédország legjobb dobói: Brzezinski 22/12, Larsson 12/3, Lorentsson 12/9.
 
Magyarország: Kass 11/9, Pallai 6, Valerio-Bodon 8/3, Fekete 3/3, Krasovec 2. Csere: Kiss D. -, Kiss B. 4, Radics 10, Takács -, Kármán 3, Kenéz 9, Lukács -.
 
 
Fotó - fiba.basketball
Legnépszerűbb hírek