Szlovákia lesz U18-as fiú válogatottunk következő ellenfele
06
Aug
2021
Szlovákia lesz U18-as fiú válogatottunk következő ellenfele
07:26  |  2021. Augusztus. 06.
Mint arról szerda este beszámoltunk már, a magyar U18-as fiú válogatott 34 pontos sikert aratott Írország ellen a szlovákiai Léván zajló FIBA Youth European Challenger torna második napján. Az valószínűsíthető volt, hogy az 1-1-es mérleg a +3-as kosáraránnyal második helyet ér majd a csoportban, és nem is borult a papírforma.
 
Tegnap este, a D csoport harmadik mérkőzésén Bulgária egy félidő alatt eldöntötte az írek elleni ütközetét, Gerganovék már 25 ponttal vezettek a nagyszünetben (31-56). A fordulás után aztán főleg védekezésben engedtek ki a bolgárok, akik 58 pontot kaptak csak ebben a 20 percben, de végül így is győztek 10 ponttal (89-99).
 
Ez az eredmény azt jelenti, hogy Bulgária 2-0-lal megnyerte a csoportot, a mieink 1-1-gyel a másodikok lettek, az írek pedig 0-2-vel a harmadik helyen végeztek.
 
Pethő Ákos csapatára így az E csoport első helyezettje vár a szombati elődöntőben, ez pedig már szerdán is biztos volt, hogy Szlovákia együttese lesz. A házigazda két győzelemmel kezdte a tornát, és bár tegnap kikapott Svájctól egy tét nélküli összecsapáson, 2-1-gyel így is megnyerte a kvartettet Ukrajna (2-1), Románia (1-2) és a svájciak (1-2) előtt. Ebből az is látszik, hogy a másik ágon Bulgária az ukránok ellen próbálja megtartani 100%-os mérlegét.
 
Az északi szomszédunk elleni elődöntőre 21:00-tól kerül sor holnap este, a mérkőzést pedig a szokásos linken élőben lehet követni:
 
 
A vasárnapi helyosztók során előbb a bronzmeccset rendezik meg 18:00-tól, majd a döntőben 21:00-kor dobják fel a labdát.
 
 
 
 
Fotó - fiba.basketball
Legnépszerűbb hírek