Edzőjét és csomagjait is elvesztette az U18-as válogatott
05
Jul
2019
Edzőjét és csomagjait is elvesztette az U18-as válogatott
12:20  |  2019. Július. 05.

Nem mindennapi nehézséggel szembesült a magyar U18-as lány válogatott úton a szarajevói Európa-bajnokságra. A csapat ugyan megérkezett Bécsből repülővel, de a csomagok és Völgyi Péter ott maradtak a schwecháti reptéren.

- Völgyi Péternek valamiért olyan repülőjegyet adtak, amire nem nyomtattak ülésszámot - idézte fel a történteket a Hunbasketnek Fűzy András csapatvezető. - Ugyan nyugtattak minket, hogy nem lesz baj, de aztán annak ellenére leszállították őt a gépről, hogy végül valóban maradtak üresen ülések. Így aztán Völgyi Péter maradt Ausztriában egy éjszakára, mi pedig utaztunk Szarajevóba. Ott szembesültünk azzal, hogy az edzőnk mellett az összes csomagunk ott maradt.

Így a stáb a bosnyák fővárosba érve a szükséges fogkefék, fogkrém beszerzésébe kezdett.

- Ha minden jól megy, akkor a ma délutáni edzésünkön már itt lesznek a holmijaink, valamint a vezetőedzőnk. Fontos lenne, hogy visszazökkenjen az életünk a rendes kerékvágásba, mivel szombaton kezdődik az Európa-bajnokság, s nekünk nagy céljaink vannak - tette hozzá a csapatvezető.

Legnépszerűbb hírek