U18-as női Eb: Magabiztos győzelem Fehéroroszország ellen
06
Jul
2019
U18-as női Eb: Magabiztos győzelem Fehéroroszország ellen
22:20  |  2019. Július. 06.

Végül mindenki csomagja megérkezett Szarajevóba, sőt Völgyi Péter szövetségi kapitány is a „fedélzeten” volt, kezdődhetett hát az U18-as Európa-bajnokság női válogatottunk számára – első ellenfelünk Fehéroroszország volt. A B csoport első mérkőzésén Oroszország a papírformának megfelelően 74-50-re legyőzte Szerbiát, a mieink is hasonló jó kezdésben reménykedtek a kontinensviadalon.

Gyors kosarakkal kezdtek a magyar lányok, Dombai Réka kétszer is eredményes volt az első húsz másodpercben. A Vasastól Sopronba igazoló Varga Alíz is eredményes volt, de a fehéroroszok is feliratkoztak az eredményjelzőre egy triplával (6-3). Az első perceket szépen kontrolláltuk, a bajnoki ezüstérmes DVTK-ban egyre több lehetőséghez jutó Kis Angelika is betalált, de a padról is elkezdtek jönni a pontok, Mányoky Réka és Budácsik Dorottya is jól szállt be. Ennek eredménye egy tízpontos előny volt a negyed hajrájára, de ellenfelünk szívós játékkal visszakapaszkodott, és egy 7-0-s etappal zárta a játékrészt (21-18).

A folytatásban főként Varga Alíz pontjaival próbáltunk újfent ellépni, de Dombai is jól játszott – a negyed felénél 35-29-re sikerült stabilizálnunk vezetésünket, bár Isayenka duplájával egészen 31-29-ig zárkózott Fehéroroszország. Ekkor azonban rendesen felpörögtek a lányok, Boros Júlia triplájával egy 9-0-s rohanást mutattak be, és máris 15 ponttal vezettek – szépen eloszlottak a terhek, mindenki hozzátette a magáét, és már az első félidőben mind a 12 embernek lehetőséget adhatott Völgyi mester. Fojtogató védekezéssel operáltak a magyarok, mellé pedig eredményes támadójáték társult, aminek köszönhetően egy 23-0-s (!) sorozattal állva hagyták Venskayáékat Angyal Barbaráék – a nagyszünetig nem is tudott már betalálni a fehérorosz gárda, így 54-29-cel mehettek pihenőre a felek.

Budácsik Dorottya kettesével ott folytattuk a fordulás után, ahol negyed órával korábban abbahagytuk – nagy nehezen megtört a fehérorosz átok is, de továbbra is magyar fölény látszott a pályán (61-34). Továbbra is a Dombai – Varga tengely húzta a mieinket, de szinte minden pályára lépő betalált a gyűrűbe – a szoros első negyedet követően úgy tűnt, elfáradt a fehérorosz gárda. Kiss ziccerével a harmincat is átlépte a differencia, a lényegi kérdések el is dőltek ezzel – bár hátra volt még összesen 14 perc, a remekül játszó magyar válogatott kézben tartotta a derbit (76-45). A játékrész végül 79-50-es állással zárult, csak a végeredmény maradt nyitott kérdés a záró felvonásra – Dombai Rékának 18 perc is elegendő volt 19 ponthoz, rászolgált tehát hírnevére a Vasas nevelése.

A mérkőzés végén mindenkinek jutott bőven lehetőség, és éltek is vele a hölgyek, mindenki betalált végül -Völgyi Péter együttese magabiztos sikerrel kezdte tehát csaknem egy hónapos kosárkalandját. Vasárnap 16:15-től már keményebb dió, Oroszország lesz a magyarok ellenfele, az első akadályt csont nélkül vette a nemzeti csapat.

 

Női U18-as Európa-bajnokság, Bosznia-Hercegovina, B csoport, 1. forduló

Magyarország – Fehéroroszország 97 – 61 (21-18, 33-11, 25-21, 18-11)

 

Magyarország: Angyal 8, Boros J. 11/3, Dombai 19/9, Varga 14, Kiss 9.
Csere: Mányoky 2, Szirony 2, Boros B. 7/3, Keita 2, Budácsik 10, Horváth 7/3, Wentzel 6.

Fehéroroszország: Vasilevich 10/6, Babak 13/3, Chyzheuskaya -, Krauchanka 3, Venskaya 7/3.
Csere: Halauchyner 2, Liabedzich 2, Samailiuk 5/3, Trafimenkava 2, Isayenka 9/3, Siamiletnikava 6.

 

Legnépszerűbb hírek