A palánk alatt is mi voltunk a jobbak
14
Jul
2019
A palánk alatt is mi voltunk a jobbak
00:33  |  2019. Július. 14.

A francia válogatott centerein védekezni finoman szólva sem éppen egyszerű feladat. Erősek, magasak, gyorsak, s kellően erőszakosak. Így aztán előzetesen tudni lehetett, hogy hatalmas feladat vár Kiss Angelikára, a miskolciak magasemberére.

- Készültünk rájuk, persze hogy készültünk, s a súly- és magassági fölényt a mérkőzésen is érezhettem. De tényleg tisztában voltunk azzal, hogy mire számíthatunk tőlük, s úgy gondolom, jórészt sikerült is szembeszállni velük. 

Ponterősen játszol ezen az Európa-bajnokságon, láthatóan egyik ellenfél sem nagyon tud megállítani téged. Mivel léptél előre tavalyhoz képest?

- Az, hogy a felnőtt csapattal készülök év közben, és ott is játszom rendszeresen, ez nagyon sokat számít, én is úgy érzem, hogy fejlődtem ebben a szezonban. Örülök, hogy ebből a válogatott is tud profitálni.

Jól és látványosan kosárlabdáztok, de mintha a nagy erőtök a csapatszellemben rejlene.

- Ez egy remek, összetartó közösség, a pályán is számíthatunk egymásra, és természetesen a pályán kívül is. Ez hatalmas pluszt ad mindannyiunknak.

- Az olaszok ellen is szükség lesz a mentális erőre.

- Nyerni akarunk, ott vagyunk a döntőben, most már nem akarunk itt megállni.

Legnépszerűbb hírek