Ma még szomorkodunk, holnap majd örülünk az ezüstnek
14
Jul
2019
Ma még szomorkodunk, holnap majd örülünk az ezüstnek
23:21  |  2019. Július. 14.

Nem játszott jól a döntőben a magyar csapat, de sokak szívét meghódította az a szép kosárlabda, melyet bemutattak Szarajevóban. Völgyi Péter, a csapat edzője ma még szomorú, de nagyon büszke tanítványaira.

- Csalódottak vagyunk, mert nem tudtunk olyan szinten kosárlabdázni ma este, mint szombaton a franciák ellen - mondta a szakvezető. - Pedig ez ellen a kellemetlen stílusban kosárlabdázó olasz válogatott ellen éppen erre lett volna szükség. 

- Ennek ellenére sikerült felállni nagy hátrányból is.

- Amikor észhez tértünk, s képesek voltunk ritmust váltani, akkor az nagyon sokat kivett belőlünk fizikailag. Túl sok hibát követtünk el a végjátékban ahhoz, hogy meg tudjuk fordítani a mérkőzést.

- Ha visszatekint az Európa-bajnokságra, akkor elégedett?

- Büszke vagyok a lányokra mindazért, amit ezen az Eb-n nyújtottak. Ugyan a belgák ellen egyetlen labdányira voltunk az alsóági rájátszástól, de azt a helyzetet is megoldották. Úgy gondolom, az elődöntőben a torna legjobb csapatát legyőztük, ma este viszont nem tudtuk ezt a teljesítményt megismételni. Pedig jó lett volna a világbajnokságra egy nagy sikerélménnyel elindulni, s a magyar kosárlabdának is szerettünk volna szerezni egy aranyérmet.

- Azért az ezüst is szépen csillog, s alighanem mindenki rendkívül büszke erre a csapatra.

- Persze, ezt én is tudom, s majd holnap, amikor útra kelünk a világbajnokságra, már mi is tudunk majd örülni az ezüstéremnek.

Legnépszerűbb hírek