Kikaptunk Írországtól
01
Aug
2021
Kikaptunk Írországtól
16:28  |  2021. Augusztus. 01.
U18-as lány válogatottunk ma délben, Írország ellen zárta a csehországi Klatovy-ban zajló FIBA European Youth Challenger U18-as tornát. Ellenfelünk eddig nyeretlen volt, míg mi a csehek elleni siker miatt 1-3-mal vártuk a vasárnapot.
 
Laczkó Sára triplájával kezdődött a mérkőzés, de a mieinknek ezt leszámítva elöl és hátul sem ment a játék az első negyedben. Kuncz Petra duplája ellenére az történt a pályán, amit az írek akartak, így Völgyi Péternek már a 4. percben időt kellett kérnie (11-5). Kuncz és Laczkó újra eredményesek voltak, de ellenfelünknek minden sikerült támadásban - több ziccer mellett Coogan triplákkal jelentkezett, ami azt jelentette, hogy a 7. perc végén 14 pont volt az írek előnye (23-9). Gelei Karola büntetői után Renczes Rebeka szerzett labdát és dobott ziccert, majd az ő gólpasszából Kuncz volt pontos, hátul azonban nem sikerült megállítanunk ellenfelünket. A fehérmezes írek számolatlanul szerezték a pontokat, Emma Glavin hármasával pedig 19 pontra nőtt a távolság 10 perc játékot követően (34-15).
 
A második negyed elején Renczes gólpasszából előbb Németh Lili, majd Márkusz Lilla találtak be, Németh pedig gyorsan megszerezte második kosarát is (36-21). Láthatóan jobban haraptunk a második negyedben, ami főleg a kapott pontokban mutatkozott meg - Írország sokkal nehezebben alakított ki dobóhelyzeteket, mint az első felvonásban. Renczes zsinórban 7 ponttal jelentkezett, vezetésével 12 pontra jöttünk fel a 14. perc végére (40-28). Büntetőkkel volt eredményes mindkét oldal, majd Milkovics Réka 2+1-ével és Kuncz duplájával már 10 ponton belül voltunk (44-35). Innen nem sikerült közelebb kerülnünk, mivel Laczkó hármasára jött válasz a túloldalról is - az írek 6/9-cel céloztak a triplavonalon túlról az első félidőben. 11 pont volt a különbség a nagyszünetben (49-38).
 
A fordulás után Kuncz ziccereivel jöttünk be újra 10 pont alá (51-42), de ennél sokkal közelebb nem engedtek magukhoz az írek. A ponttermés visszaesett az első félidőhöz képest, de Horváth Gréta triplájával így is csökkenteni tudtuk a távolságot a harmadik felvonás felénél (55-47). McCleane kosaraival tartotta a 10 pontos távolságot az ír gárda, és bár Kuncz és Milkovics dupláival egy ideig 10 pont közelében voltunk, Coogan újra villant a negyed végén - zsinórban hat pontot szerzett, amivel megint meglépett Írország (67-51).
 
A záró játékrész elején is folytatódott a pont nélküli szakaszunk, így Völgyi Péternek időt kellett kérnie a 34. perc elején, mikor 20 pont közelébe ért lemaradásunk (70-51). Egy perccel később Kuncz, majd Márkusz is betaláltak, de nem sikerült álladósítanunk a jobb periódust. A mezőny legjobbja, Coogan szerzett egy 2+1-et a 36. perc közepén, amivel a differencia elérte a 20-at (75-55). A mieink legjobbja, Kuncz villant újra, majd Katona Boglárka is betalált, Renczes pedig kintről volt eredményes. Ez azonban csak a 20 pontos különbség tartásához volt elég a kiegyensúlyozott írekkel szemben, akiknél a meccs végén Coogan mellett Finn is megszórta magát. Az utolsó kosarunkat Laczkó szerezte, de a vége így is 87-64-es vereség lett.
 
A mieink ezzel 1-4-es mérleggel a hatodik helyen zárták a Challengert.
 
 
Írország U18 - Magyarország U18 87-64 (34-15, 15-23, 18-13, 20-13)
 
FIBA European Youth Challenger
Klatovy, Csehország, Sports Hall Capkova
 
Írország U18: McCleane 14, Coogan 29/21, Kealy 7/3, Hickey 10, Finn 16. Csere: Em. Glavin 5/3, Keane 6, McCarthy -, Cunningham -, El. Glavin -, Hynes -.
 
Magyarország U18: Laczkó 10/6, Milkovics 5, Katona 2, Kuncz 18, Németh 4. Csere: Oláh -, Turi -, Gelei 4, Horváth 3/3, Márkusz 6, Renczes 12/6.
 
 
 
Fotó - fiba.basketball