Második helyen zártuk a csoportkört az U19-es férfi világbajnokságon
27
Jun
2023
Második helyen zártuk a csoportkört az U19-es férfi világbajnokságon
19:38  |  2023. Június. 27.
A csoportelsőség volt a tét a magyar férfi U19-es kosárlabda-válogatott számára a mai napon, a korosztályos világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában. A mieink 2-0-lal kezdték a tornát, ahogy a mai ellenfél, Törökország is, ráadásul mindkét gárda +27-es kosáraránnyal állt két-két találkozót követően.
 
Jobban kezdtek a törökök, Yigitoglu horga után Büyüktuncel kintről volt eredményes, de Csuti Kornél azonban azonnal válaszolt egy triplával, Meszlényi Róbert szerzett labdája után pedig Cseh Botond egyenlített. Mestoglu hármasa után Cseh két büntetővel is jelentkezett, Mestoglu viszont újra betalált távolról, majd Yildizoglu szerzett két pontot Büyüktuncel szerzett labdája után, időt kért Váradi Kornél (7-13). Csátaljay Péter az 5. perc elején szépen tört be, Büyüktuncel egy jó büntetőjét követően pedig triplát is szórt Csátaljay (12-14). Sajnos ekkor volt utoljára igazán szoros a találkozó. A 7. perc elején Yildizoglu és Cengiz 1+3-as akciót csináltak, majd Mestoglu és Csuti is egy-egy alkalommal találtak be a vonalról (13-19). Mestoglu középtávolija után Cengiz két büntetőjével, a 10. perc elején volt először 10 pont a két együttes között (13-23). Cseh egy jó büntetőjére Büyüktuncel és Cengiz összesen 4-gyel válaszolt, 13 pont volt a távolság az első negyed végére (14-27).
 
A második felvonásban Efeoglu tripláját Hajdu Péter, majd ugyancsak Efeoglu duplái követték - utóbbi után járt még egy büntető is (16-33). Efe Demirel labdát, majd könnyű két pontot szerzett, a 13. perc elején megint időt kellett kérnie Váradi Kornélnak (16-35). Konan is labdát szerzett, majd zsákolt - Csuti egy ziccerrel jelentkezett a túloldalon. Efe Demirel egyszer talált be a vonalról, Hajdu viszont triplát dobott, időt kértek a törökök a 14. perc elején (21-38). Konan két emberen keresztül hatalmas zsákolást mutatott be, Hegedüs Brúnó támadópattanó után tudta visszatenni a labdát a török gyűrűbe. Efeoglu betörésből tett két újabb pontot ellenfelünk eredményéhez, Ságodi Róbert büntetője után pedig Yildizoglu szerzett triplát (24-45). Efeoglu ziccerezhetett, majd Csátaljay két büntetője után Büyükcangaz is megtehette ugyanezt. Pleesz Ádám is feliratkozott a pontszerzők közé egy duplával a 18. perc elején, Efeoglu viszont megint kintről volt pontos (28-52). Csátaljay büntető, Mestoglu horog, Pleesz tripla volt a kosarak sorrendje. Mestoglu és Cengiz szerezték a félidő utolsó két török kosarát, nálunk Cseh kétszer tudott a vonalról betalálni, így 24 pont volt a lemaradásunk a félidőben (34-58).
 
A fordulást követően Csátaljay ziccerezhetett, Yigitoglu viszont megint egy horoggal nyitotta a félidőt a törököknek, majd Csuti és Mestoglu váltottak triplát, a 25. perc végéig pedig nem is esett több pont (39-63). Schmera Gergely egy ziccerrel szerezte meg első kosarát a meccs során, Büyüktuncel válaszolt rá, de Cseh két büntetőjére egészen a 27. perc legvégéig nem jött válasz - akkor is csak egy büntetőt dobott be Efe Demirel (43-66). Pleesznek ütöttek oda tripladobás közben, elkezdett vérezni az arca, ezért Csátaljay dobta le helyette a büntetőket - mindhármat a helyére is rakta, visszajöttünk 20 pontra (46-66). Efe Demirel kétszer talált be a vonalról, Ságodi szerzett labda után óriási zsákolást mutatott be, pedig érkezett mögötte a török védő. Csuti egy büntetőjével 20-on belülre értünk a negyed legvégére - ezt a felvonást 5 ponttal megnyertük (49-68).
 
A záró 10 perc elején Büyüktuncel kapott sportszerűtlent, mikor összeakaszkodott Hegedüssel - Csendes egy, majd Hajdu két büntetőjével tudtunk pontokat szerezni, de előbbire Konan válaszolt ziccerrel, utóbbira pedig Büyüktuncel egy betörés után elért 2+1-gyel (52-73). A törökök Konan szerzett labda után ziccerét leszámítva büntetőkből voltak folyamatosan eredményesek - nálunk Csendes egy gyönyörű középtávoli tempót dobott, majd Cseh két büntetője után Schmera és Tóth Patrik is betaláltak a palánk alól (60-81). Efeouglu és Mestoglu egy-egy ziccere mellett a büntetőké volt a főszerep a végjátékban. Csátaljay összesen négyszer talált be a vonalról, de a törökök kézben tartották az összecsapást, 25 pont fölé növelték az előnyüket, és végül 90-64-re nyertek.
 
A mieink így is a második helyen zártak a D csoportban, ami azt jelenti, hogy a C csoport harmadik helyezettjével, Japánnal játszanak holnap a legjobb nyolc közé jutásért.
 
 
Magyarország - Törökország 64-90 (14-27, 20-31, 15-10, 15-22)
 
U19-es férfi világbajnokság
Csoportkör, D csoport, 3. forduló
Debrecen, Főnix Aréna
 
Magyarország: Csendes 3, Meszlényi -, Cseh 11, Hajdu 7/3, Csuti 10/6. Csere: Csátaljay 17/3, Ságodi 3, Schmera 4, Tóth 2, Várszegi -, Hegedüs 2, Pleesz 5/3.
 
Törökország: Yildizoglu 8/3, Sivas -, Büyüktuncel 11/3, Mestoglu 18/9, Yigitoglu 4. Csere: Büyükcangaz 6, Efe Demirel 6, Konan 10, Efeoglu 17/6, Cengiz 9/3, Cal 1, Melih Tunca -.
 
 
 
 
Fotó - fiba.basketball
Legnépszerűbb hírek