U19-es férfi vb: Kikaptunk Japántól, Kína ellen folytatjuk pénteken
28
Jun
2023
U19-es férfi vb: Kikaptunk Japántól, Kína ellen folytatjuk pénteken
20:30  |  2023. Június. 28.
A magyar U19-es férfi kosárlabda-válogatott ma délután Japán ellen lépett pályára a korosztályos világbajnokság nyolcaddöntőjében. Mint ismert, a mieink 2-1-es mutatóval a D csoport második helyén zártak, míg az ázsiaiak a C csoportban harmadikok lettek 1-2-es mérlegükkel.
 
Sokkal jobban kezdett Japán: a 4. perc végén szereztük első pontjainkat Csátaljay Péter nem könnyű, magasan kivezetett ziccerével, de addigra Japán már 10-0-ra vezetett Kawashima triplájával, Okada szerzett labda utáni ziccerével, Jacobs kontra 1-1 utáni betörésével, illetve Kawashima 2+1-es akciójával, időt is kellett kérnie Váradi Kornélnak. Ozawa két büntetőjével és triplájával komoly hátrányba kerültünk öt és fél perc játék után (15-2), ezt követően mégis rendezni tudtuk a sorainkat: Meszlényi Róbert egy büntetőt, egy ziccert és egy hármast is értékesített, a 9. perc közepén már Japán kért időt (15-8). Hiába: Csátaljay is betalált kintről, majd Csuti Kornél volt pontos mindkétszer a vonalról, minimálisra csökkentettük hátrányunkat 10 perc játék után (15-13).
 
A második felvonás eleje pontosan ugyanúgy alakult, ahogyan az elsőé: Buto hármasa, majd két japán ziccer után a 14. perc végén időt kért Váradi mester (22-13). Ozawa és Jacobs tripláira, valamint előbbi kettesére csak Schmera Gergely két büntetője érkezett válaszul a mieinktől, ezt a felvonást is 15-2-vel kezdte a felkelő nap országának válogatottja (30-15). Ezúttal sajnos nem nagyon indult be a negyed második felében sem a támadójátékunk. Cseh négy büntetőjére Okada kettessel, Naito hármassal felelt (35-19). Hajdu büntetőjével zárult a félidő, de 15 pont hátrányban voltunk a nagyszünetben (35-20), és főleg a támadójátékkal akadt rengeteg gondunk: sok eladott labdánk volt, a triplák pedig nem mentek.
 
A fordulást követően nagyot javult a játékunk. Jacobs révén ugyan megvolt a két gárda közötti eddigi legnagyobb különbség a találkozón (37-20), ám erre Schmera és Meszlényi révén megvolt a válaszunk. A japánok sokkal statikusabban támadtak, mint az első félidőben, a 24. perc elejéig nem esett több pont, ám a holtpontról a mieink mozdultak el előbb: Cseh két büntetője után Schmera sokadik szép centermunkáját oldotta meg a vb-n a palánk alatt, időt kért a japán mester a 24. perc közepén (37-28). Csátaljay előbb egy floaterrel, majd két jó büntetővel hozta még közelebb a mieinket, Hegedüs Brúnó egy pontjával pedig a 27. perc végén már csak 4 egységre voltunk attól a Japántól, amely nemrég még 17-tel vezetett. Okada 2+1-ével és Kawashima két büntetőjével próbált újra távolodni a távoli-keleti ország, Csuti és Meszlényi révén azonban megvoltak a válaszaink, 5 ponttal voltunk csak elmaradva ellenfelünktől a záró 10 perc előtt (42-37).
 
Jacobs, majd Wakugawa ziccereivel indult a negyedik negyed, a 32. perc elején időt kellett kérnie Váradi Kornélnak (46-37). Jacobs triplát szórt, Schmera labdát szerzett, majd jött az újabb palánk alatt gyönyörűen feltett kettes tőle, Hajdu Péter hármasa pedig 7 pontra hozott vissza minket a felvonás feléhez közeledve (49-42). Jacobs két büntetője és Buto ziccere után megint jött a magyar időkérés, de utóbbi plusz egye után még Wakugawa is ziccerezhetett, kezdtek megint meglépni a japánok (56-42). Meszlényi ügyesen vette észre a jó védekezést, sima két pont lett az eredménye, Csuti és Csátaljay két-két büntetője után pedig megint látótávolságon belülre kerültünk két és fél perccel a vége előtt (56-48). Kawashima és Cseh váltottak kosarat, utóbbi a neki megítélt büntetőt is beszórta, majd Meszlényi hozott vissza minket 5-re a vonalról az utolsó perc kezdetén (58-53). Innen azonban sajnos már csak Japán szerzett pontokat, szám szerint 5-öt, így 10 ponttal kikaptunk a végén (63-53).
 
Mindent megpróbáltak a srácok a két gyenge negyedkezdés ellenére is, meccsben voltunk a japánokkal, 50 lepattanót szedtünk 35 ellenében, a 20 eladott labdánk (Japánnal 11), illetve a gyenge mezőnyszázalékaink megpecsételték a sorsunkat.
 
A mieink így pénteken Kína ellen folytatják majd a 9-16. helyekért.
 
 
Japán - Magyarország 63-53 (15-13, 20-7, 7-17, 21-16)
 
U19-es férfi világbajnokság
Nyolcaddöntő
Debrecen, Főnix Aréna
 
Japán: Okada 7, Ozawa 10/6, Wakugawa 4, Kawashima 12/3, Jacobs 15/6. Csere: Buto 8/3, Ogawa -, Rudolph 2, Naito 5/3.
 
Magyarország: Csendes -, Meszlényi 14/3, Cseh 9, Hajdu 4/3, Csuti 6. Csátaljay 11/3, Schmera 8, Pleesz -, Ságodi -, Hegedüs 1.
 
 
 
Fotó - fiba.basketball
Legnépszerűbb hírek