Női U19-es vb: Triplazápor Argentína ellen
10
Aug
2021
Női U19-es vb: Triplazápor Argentína ellen
19:45  |  2021. Augusztus. 10.

A csoport második helye volt a tét a női U19-es világbajnokság harmadik játéknapján a magyar válogatott számára, ehhez Argentínát kellett legyőznie Cziczás László együttesének. Bár a világbajnokság 16-os mezőnyéből minden csapat továbbjut a keresztjátékba, ott a csoportban elért helyezések alapján kapnak ellenfelet – győzelem esetén az A csoport harmadikjával, vereség esetén a másodikjával mérkőznének a lányok, erről a sorrendről a 20:30-kor kezdődő Olaszország – Ausztrália derbi dönt.

Torna előtti felvezetőjében a FIBA Dombai Réka mellett Milagros Mazára is kitért, mint lehetséges kulcsjátékosra, de a Libertad Sunchales bedobója az eddigi két csoportmeccsen mindössze 5.5 pontos átlagot tudott felmutatni, gyenge mezőnyszázalékkal (5/22, 22.7%). 11 dobott pontja mellé 9 eladott labda társult, két kiosztott gólpasszal – ennek ellenére érdekes párharcra volt kilátás közte, és a vele hasonló poszton szereplő Dombai között.

Stílszerűen e két játékos kosaraival kezdődött az összecsapás, a sérült Gyöngyösi Janka nélkül felálló magyar válogatott a Kéita – Boros – Dombai – Madár – Krasovec ötössel indult csatába. Zónavédekezéssel kezdtek a dél-amerikaiak, az első percekben keresték a fogást egymáson a csapatok – négy perc után 3-4 állt az eredményjelzőn. Letámadásra váltott Cziczás mester, ez pedig meg is zavarta az argentinokat, Dombai kosarával 7-4-re vezettünk, 2/11-es mezőnymutatón tartva a kék-fehéreket. Boros Júlia elöl-hátul nagyon aktív volt, kétszer is elcsente a labdát ellenfelétől, majd egy triplát is beszórt (10-6). Innen még egyenlítettek Sebastian Silva lányai, de Sitku dobása bepattogott a gyűrűbe, így szűk előnnyel zártuk a pontszegény nyitó játékrészt (12-10). A 4/13-as magyar mezőnymutatóra 5/18-cal „feleltek” az argentinok, igyekeztek kiismerni a másik gyengeségeit a felek.

A második negyedben Rakita Lili jött be irányítani, és jól is szállt be az újdonsült ceglédi játékos – kettő pontos előnyünkből percek alatt 11 pontos lett. Miklós, Madár és Dombai is betaláltak, dinamikusan, jó tempóban kosaraztak lányaink (23-10). Nyolc magyar pontszerző mellett hármat jegyezhettünk fel a túloldalon, időt is kért Silva mester, amiből kijőve zónával zavartuk tovább a dél-amerikaiakat. Igazi triplaparádé vette kezdetét: Boros, Telegdy, majd ismét Boros szórt távolit, csakhamar 20 pont tátongott a felek között (32-12). A 12 argentin pontra 9 eladott labda jutott, ami szintén a mieink malmára hajtotta a vizet. Madár is beköszönt távolról, 6/9-re javítva triplamutatónkat, az olló pedig tovább nyílt (39-12). A pazar játékrészt Rozmán trojkája zárta, 42-15-re vezettünk félidőben, mindössze 5 pontot engedélyezve az ellenfélnek a második etapban. Argentína 7/26-tal, mi 14/28-cal céloztunk mezőnyből, emellett 11 triplakísérletünkből 7 sikeres volt, sőt a pontok is szépen eloszlottak.

A fordulás után folytatódott a tűzijáték, Miklós és Rakita is behintett egy-egy kintit, 30 pont fölé növelve a magyar fórt (50-17). Dombai és Kéita találataival már a negyvenet közelítette a differencia, sőt előbbi hármasával meg is lett az – iskolajátékot mutatott be a válogatott (61-19). A dél-amerikaiak már több eladott labdánál jártak, mint pontnál (22-19), így nem maradhattak partiban – sokkal jobb volt ma Magyarország. Boros újfent kivette a labdás kezéből a játékszert, Sitku ziccere pedig már az ötven pontos különbséget jelentette – lepattanózásban érdekes módon pariban voltak a kék-fehérek (38-37), de a gólpasszok terén óriási volt a szakadék (20-6). Cziczás mester ezúttal is bátran rotálhatta csapatát, a legtöbb időt Boros töltötte parketten a házigazdáktól, de ő sem játszott 24 percet – a távolról 12/21-gyel záró magyar együttes megérdemelt győzelmet aratott, egy negyedben sem kaptak tíz pontnál többet Dombaiék. Folytatás holnap, a 20:30-kor kezdődő olasz-ausztrál derbi vesztesével játszik a keresztjátékban a csoport második helyét megszerző nemzeti csapatunk.   

 

FIBA női U19-es világbajnokság, 3. játéknap, B csoport
Debrecen, Hódos Imre Rendezvénycsarnok

 

Magyarország – Argentína 80-29 (12-10, 30-5, 19-4, 19-10)

 

Magyarország: Kéita 6, Boros 15/9, Dombai 16/6, Madár 6/3, Krasovec 1.
Csere: Rozmán 3/3, Telegdy 7/3, Miklós 6/6, Rakita 7/3, Sitku 8, Holcz 5/3. Edző: Cziczás László   

Argentína: Maza 7/3, Vilches 4, Buzzetti 4, Marin 4, Saravia 2.
Csere: Sampietro 6/6, Tondi -, Fernandez -, Michel -, Bazán 2, Aset -, Baccareli -. Edző: Sebastian Silva

Legnépszerűbb hírek