U20-as fiú Eb: Kikaptunk a fehéroroszoktól, a 14. helyen végeztünk
21
Jul
2019
U20-as fiú Eb: Kikaptunk a fehéroroszoktól, a 14. helyen végeztünk
16:05  |  2019. Július. 21.
Ma délután befejezte szereplését U20-as fiú válogatottunk a matosinhosi B divíziós Európa-bajnokságon. A mieink azzal a Fehéroroszországgal csaptak össze a 13. helyért, amelyet egyszer már legyőztek, még az első csoportmeccsükön, ezúttal azonban a régebb óta sérült Kucsera Dániel mellett Rátvay Balázs és Dancsecs András sem lépett pályára.
 
Katona Bence duplájával indult a meccs, de jobban kezdett ellenfelünk, amely Blizniuk triplájával 9-4-re vezetett a negyed felénél. A támadójátékunk akadozott, de Sitku Márton és Meleg Gergő pontos távoli találataival átvettük a vezetést. Frank Áron és Plézer Gábor növelték előnyünket, amely 10 perc játék után 3 pontos volt (16-19). A második negyedben sajnos fordult a kocka, az első szűk öt percben mindössze két büntetőt értékesítettünk, a beloruszok fordítottak (28-21). Nagyjából tartották is előnyüket Stubedáék, Takács Martin hármasával tudtunk faragni a félidő legvégén (39-35).
 
A fordulás után sokkal jobban játszottak a fehéroroszok, pillanatok alatt 10 pont fölé nőtt a távolság, és hiába kért időt Pór Péter, 15, majd 18 pontra nőtt a különbség. A záró negyed előtt 16 pont volt a két gárda közötti differencia (61-45). Az utolsó felvonás elején Odiah triplájával kialakult a legnagyobb különbség, a magyar csapat azonban nem adta fel, Katona két büntetőjével 10 ponton belülre kerültek a mieink (69-60), amikor a negyed fele még hátra volt. Ennél közelebb azonban nem tudtunk kerülni, most nem sikerült a fordítás.
 
Fehéroroszország visszavágott az első egymás elleni meccsén elért vereségéért, 81-66-ra nyert, így a magyar válogatott a B divíziós Eb 14. helyén végzett.
 
U20-as B divíziós Fiú Európa-bajnokság, Portugália, Matosinhos
Fehéroroszország - Magyarország 81-66 (16-19, 23-16, 22-10, 20-21)
 
A fehéroroszok legjobb dobói: Drukau 18/3, Odiah 14/3, Stubeda 13.
 
Magyarország: Takács Mi. -, Katona 19, Oroszi 6/6, Kelenföldi 2, Meleg 8/6. Csere: Plézer 11, Sitku 7/3, Frank 4, Takács Ma. 9/3.
Legnépszerűbb hírek