Hivatalos a novemberi Eb-selejtezők helyszíne
08
Oct
2020
Hivatalos a novemberi Eb-selejtezők helyszíne
17:00  |  2020. Október. 08.
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) hivatalos közleményében kihirdette a novemberi női és férfi Európa-bajnoki selejtezők helyszíneit.
 
Női válogatottunk Hollandiában, Amszterdamban lép majd pályára a hazaiak ellen. A jelenlegi kiírás szerint november 12-én rendezik a Szlovákia-Hollandia, két nappal később pedig a Magyarország-Hollandia mérkőzést.
 
Mint ismert, a mieink jelenleg 1-1-es mérleggel rendelkeznek a H csoportban - Hollandia 1-0-val, Szlovákia pedig 0-1-gyel áll egyelőre.
 
Férfi válogatottunk Szlovéniában, Ljubljanában szerepel majd, ahol november 27-én Ausztria, november 30-án pedig a házigazda Szlovénia lesz az ellenfele.
 
A magyar csapat hibátlan, 2-0-val vezeti az F csoportot - Ukrajna és Szlovénia 1-1-gyel követik a mieinket, míg az osztrákok 0-2-vel állnak.
 
A februári selejtezőkkel kapcsolatban egyelőre nincs döntés, a december 4-ei FIBA Europe Board ülésen dől el, hogy az utolsó selejtezős ablakban ki rendezhet buborékot. A férfiaknál Ukrajna már jelezte szándékát, hogy szívesen lenne a küzdelmek házigazdája, de a magyar járványügyi helyzettől függően az Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége is fontolóra veszi a rendezést.
 
 
Férfi és női válogatottaink csoportjainak Eb-selejtezős mérkőzései a novemberi ablakban:
 
Nők
 
2020. november 12-14., Hollandia, Amszterdam
 
Szlovákia - Hollandia
Magyarország - Hollandia
 
 
Férfiak
 
2020. november 27-30., Szlovénia, Ljubljana
 
Szlovénia - Ukrajna
Ausztria - Magyarország
Szlovénia - Magyarország
Ukrajna - Ausztria
 
 
Fotó - fiba.basketball
Legnépszerűbb hírek