Megvannak a férfi válogatott februári Eb-selejtezőinek időpontjai
08
Dec
2020
Megvannak a férfi válogatott februári Eb-selejtezőinek időpontjai
17:45  |  2020. December. 08.

Mint ismert, a szlovéniai "FIBA-buborékból" pozitív koronavírus-tesztek miatt haza kellett utaznia férfi válogatottunknak, játék nélkül távozott tehát a helyszínről a Sztojan Ivkovics vezette nemzeti csapat. 

A FIBA a jövő februári selejtezőablakot is hasonló "buborékos" rendszerben képzeli el, minden helyszínen igyekeznek a külvilágtól a lehető legjobban elkülöníteni a kosarasokat, minimalizálva a fertőzésveszélyt. A magyar válogatott az F csoportban szerepel - jelenleg 2-0-s mérleggel -, ebben a négyesben Ukrajna fővárosa, Kijev lesz a következő "buborék-házigazda".

Mivel a legutóbbi alkalommal nem léphetett pályára Magyarország, így ezúttal négy mérkőzés vár a mieinkre, ezek időpontjait tette közzé a Nemzetközi Kosárlaba Szövetség (FIBA):

 

Eszerint 2021. február 18-án Szlovénia, 19-én pedig Ausztria válogatottjával csapunk össze. Egy nap pihenőt követően ismét az osztrákokkal mérkőzünk, míg 22-én a házigazda Ukrajna ellen zárjuk a sorozatot - öt nap alatt négy mérkőzéés vár tehát a válogatottra.

 

A magyar férfi kosárlabda-válogatott hátralévő Eb-selejtezői:

 

2021. 02. 18. Szlovénia - Magyarország

2021. 02. 19. Ausztria - Magyarország

2021. 02. 21. Magyarország - Ausztria

2021. 02. 22. Magyarország - Ukrajna

Legnépszerűbb hírek