Bebiztosíthatjuk továbbjutásunkat a vb-selejtezők következő csoportkörébe
19
Jun
2022
Bebiztosíthatjuk továbbjutásunkat a vb-selejtezők következő csoportkörébe
12:15  |  2022. Június. 19.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott szűk két hét múlva, július 1-jén, Budapesten, a Tüskecsarnokban fogadja a portugálok nemzeti csapatát a 2023-as világbajnokság első selejtezőkörének ötödik fordulójában. Komoly tétje van a mérkőzésnek: ezen a találkozón matematikailag is bebiztosíthatjuk, hogy a második csoportkörbe jutunk.
 
Mint ismert, Sztojan Ivkovics együttese jelenleg a harmadik helyen áll az E csoportban 2-2-es mérlegével, míg következő ellenfelünknek, a portugáloknak egyelőre nem sikerült nyerniük (0-4) - egy magyar sikerrel három győzelemre nőne az előnyünk egy fordulóval az első csoportkör vége előtt, így eldőlne, hogy augusztusban biztosan folytathatjuk a második csoportkörben.
 
A portugál kosárlabda történelméről, jelenlegi játékoskeretéről írtunk már az első mérkőzést megelőzően. Ahogy az köztudott, a magyar csapat az első találkozón, Matosinhosban 81-75-re győzni tudott, ami nagyon fontos volt a továbbjutás miatt. A mieink ezt követően Franciaországtól (54-78) és Montenegrótól (67-83) kikaptak hazai pályán, legutóbb azonban idegenben visszavágtak a montenegróiaknak (84-88). Portugália nem adta magát könnyen Montenegróban (83-69), majd a franciák elleni két meccsen sem (94-56, 56-69) - még a franciaországi, számukra végül sima zakóval záródó mérkőzés első félideje is szoros volt, a másodikon pedig 20 perc után még vezettek is a luzitánok a Kékek ellen, végül azonban ezt az összecsapást is elvesztették.
 
Csütörtök este írtunk arról, hogy a portugálok kihirdették keretüket és felkészülési programjukat is.
 
Mário Gomes csapatának legnagyobb problémája ugyanaz volt a későbbiekben is, mint ellenünk: nincsenek egyértelmű vezérei a portugál együttesnek. 10 VAL fölött csak két olyan játékosuk teljesít, akik egyelőre 1-1 találkozón léptek pályára, ők is csak 11, illetve 12 VAL-t tudnak felmutatni - közülük ráadásul csak az egyikük, Ricardo Monteiro van most keretben. Pontszerzésben hasonló a helyzet: a most is kimaradó, egyébként is csak 1 mérkőzésen játszó Rafael Lisboán kívül az ellenünk is jól játszó Diogo Brito (13.0)-Sasa Borovnjak (10.3) duó tud egyedül 10 pontot elérő átlagot felmutatni, és már mögöttük is elég komoly szakadék van - Borovnjak pedig ezúttal biztosan nem fog minket megszórni, hiszen nincs a keretben. Azt láthattuk már Portugáliában, hogy szívósan próbálkoznak a mérkőzés legvégéig, és ha beesnek a külső dobásaik, még problémát is okozhatnak, de ha az ellenfél elveszi a tiszta dobóhelyzeteiket, támadásban nagyon meg tudnak állni.
 
A mieink számára az eddigi két hazai összecsapás nem alakult a legjobban, Montenegróban azonban újfent bizonyította a társaság, hogy milyen szinten tud tanulni egy-egy mérkőzésből, a hibákból, illetve abból, hogy mit kell adott ellenféllel szemben játszani. Bár az egymás elleniben a montenegróiak jobbak maradtak, az idegenbeli sikerrel reális esélyt adott magának a magyar válogatott arra, hogy kijusson a 2023-as világbajnokságra - igaz, addig még hosszú az út, és az az út Portugália ellen kezdődik július 1-jén. Mivel a csapatok viszik tovább az eredményeiket a következő körbe, így a továbbiak szempontjából is fontos lenne egy újabb siker, amire az eddig látottak alapján minden esélyünk megvan!
 
 
 
A Portugália elleni, július 1-jei, budapesti, Tüskecsarnokban megrendezendő világbajnoki selejtezőre már kaphatóak jegyek az alábbi linken:
 
 
A normál belépők ára 3500 Ft, elővételben viszont mindössze 2800 Ft.
A kedvezményes jegyek 2500 Ft-ba kerülnek, míg elővételben 2000 Ft-ért kaphatóak.
 
A B közép számára külön szektor került kijelölésre: az I szektor.
Ide elővételben 2000 Ft-ért vásárolhatóak meg a jegyek - a helyszínen 2500 Ft lesz a belépő ebbe a szektorba.
 
Parkolójegyek korlátozott számban kaphatóak!
 
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
Legnépszerűbb hírek