Vereség Hollandiában
14
Nov
2020
Vereség Hollandiában
20:00  |  2020. November. 14.

A magyar válogatott a 2021-es női kosárlabda Európa-bajnokság selejtező-sorozatának 4. fordulójában 68-63-ra alulmaradt Hollandiában.

Még az utolsó pillanatban is közbeszólt a koronavírus. Cziczás László és Zele Dorina nem lehetett ott a csapattal pozitív teszt miatt. Zele Dorina helyét Kiss Virág vette át a nevezett keretben.

Nem indult jól a mérkőzés. Natalie van del Adel és Raksányi Krisztina kosárváltása után még 2-2 állt az eredményjelzőn. Ezt kövezően azonban elléptek a hazaiak. A játékrész felénél 12-2 állt az eredményjelzőn és Székely Norbert időt is kért, hogy rendezze a sorokat. A folytatásban 10-13 pont között állt be a különbség. Az első szakasz végén 19-9-es állást regisztrálhattunk. A mieink 15-ből 4 mezőnykosarat, a hollandok 21-ből 7-et értékesítettek. Ezen felül 16-8-ra vezettek a lepattanókban és nekünk 6 eladott labdánk volt, míg a riválisunknak mindössze 3.

A második negyedben sem változott érdemben a játék képe. Öt percen át mindössze egy mezőnykosarat jegyeztek a mieink, ami Barnai Judit duplája volt. A hollandok ez idő alatt 29-11-re léptek el. A folytatásban a 20 egységet is elérte a különbség. A félidő hajrájában Cyesha Goree és Dubei Debóra tripláival kezdtük meg a felzárkózást. Ezekkel a sikeres távoli dobásokkal új lendületet vett a magyar csapat és a félidőig 35-23-ra visszajöttünk. A palánk alatt továbbra is óriási különbség mutatkozott – 27-12-re vezetett a lepattanónkban riválisunk és 22 pontjuk volt festékből, míg nekünk 10 – ugyanakkor ebben a szakaszban már a hazaiaknak lett több eladott labdájuk.
A harmadik negyedre érezhetően keményített a védekezésén a válogatottunk, feljavult a lepattanózás és erre építve folytatódott a felzárkózás. Három perc alatt 35-30-ra közelítettük meg Hollandiát. A hazaiak kezéből azonban most nem csúszott ki úgy a mérkőzés, mint csütörtökön a szlovákok ellen. A felzárkózásunkra 9-2-es futással reagáltak, amivel újra 12 pontra nőtt a differencia. A harmadik negyed hajrájában 51-41 után Cyesha Goree két találata módosította 51-45-re állást. Lélektanilag kulcsfontosságú volt, hogy sikerült faragni a hátrányon és ezt a lendületet a záró szakaszban is vittük tovább.

A negyedik negyedből két perc telt el, amikor 52-48-nál már csak 4 pont volt a felek között. Ekkor még indításból növelték előnyüket a hollandok. Dubei Debóra 2+1-es megoldása után 54-53-nál már egy pontra megközelítettük a riválist. Időt kértek a hazaiak, de Barnai Judit két büntetőjével 55-54-nél a mérkőzés során először átvettük a vezetést. Az utolsó öt percre így teljesen nyílt lett ez a rendkívül kemény, küzdős találkozó. A hazaiak Laura Westerik büntetőjével egyenlítettek, majd Natalie van del Adel és Westerik tripláival 61-55-re fordítottak. Ekkor válogatottunk kért időt és Török, illetve Goree révén 61-59-re felzárkóztunk.

Még két perc volt hátra, de már nem sikerült utolérni a hazaiakat. Az utolsó percben Natalie van del Adel a négy büntetőjéből hármat értékesített. A mieink nagyot küzdöttek, mindent megtettek, de ekkor már siettetni kellet a támadás-befejezéseket és nem nyílt esély a fordításra. Végül 68-60 után Raksányi Krisztina triplájával alakult ki a 68-63-as végeredmény. Nemzeti csapatunk rendkívül nehéz helyzetbe került a továbbjutási esélyek szempontjából.

 

MAGYARORSZÁG - HOLLANDIA 63-68 (9-19, 14-16, 22-16, 18-17)


2021-es Európa-bajnokság - selejtező, 4. forduló
Amszterdam, Sporthallen Zuid
Smiljanic J., Grigioni V., Pitsilkas V., (Steffes A)

Magyarország: Lelik , Aho 2, Raksányi 13/6, Goree 16/3, Kiss A. Csere: Dubei 16/3, Barnai 4, Török 12/6.

Hollandia: Cornelius 13/9, Hof 13, Van Den Adel 15/6, Van Grinsven 10, Westerik 12/3. Csere: Bettonvil 5, Kuijt K., Kuijt I., Kuijt F.

Legnépszerűbb hírek