Harmadjára a görögök bizonyultak jobbnak
30
May
2021
Harmadjára a görögök bizonyultak jobbnak
10:19  |  2021. Május. 30.
Szombaton harmadik alkalommal is összemérte az erejét a magyar és a görög válogatott. Ezúttal ismét hivatalos találkozón. A mieink 67-51-es vereséget szenvedtek a házigazdától.
 
A két csapat első összecsapása szoros küzdelmet hozott, melynek végén 73-70-es vereséget szenvedett a magyar csapat. Pénteken zárt kapus edzőmérkőzésre került sor, ahol a magyar lányok jó védekezéssel 61-54-es sikert arattak.
 
A harmadik összecsapást a görögök kezdték jobban. A közelmúltban az Euroliga döntős Salamancához szerződő Mariella Fasoula szerezte csapata első pontját, majd két korábbi magyarországi légiós Katerina Sotiriou és Artemis Spanou is megvillant. Ezen találatokra Kiss Virág válaszolt a mieinktől, így két perc után 6-2 állt az eredményjelzőn. A folytatásban ismét betalált Kiss Virág, illetve Aho Nina is eredményes volt, amivel 6-6-nál utolértük riválisunkat. Innen azonban újra a hazaiak vettek lendületet és 19-3-es futással 25-9-re léptek el. Az első szakaszt Tóth Franka duplája zárta, 10 perc után 25-11 állt az eredményjelzőn.
 
A második szakasz újra Tóth Franka volt eredményes, majd Mányoky Réka és Varga Alíz is magabiztosan értékesített büntetőket. Hazai oldalról hat percen át mindössze két találatot regisztrálhattunk, melyek Mariella Fasoula nevéhez fűződtek. Kifejezetten jó ritmusba került a magyar csapat. Kányási Veronika is betalált, majd Weninger Virág egymaga jegyzett hat pontot és így 30-27-re feljöttünk. Ez 18-5-ös sorozat volt a mieinktől. A felzárkózás azonban sokat kivett a magyar csapatból. A félidő hajrája ismét a görögöknek sikerült jobban. Egyre keményebbé vált a játék és mezőnykosarat a nagyszünetig nem is tudtunk értékesíteni. Mérész Beatrix és Kányási Veronika egy-egy büntetőjét jegyezhettük fel.
 
A 39-30-ról induló harmadik szakaszt Kiss Virág duplája vezette fel, melyre Mariella Fasoula válaszolt. A különbség 9-11 pont között állandósult. 48-34 után Aho Nina duplájával, Kiss Virág büntetőjével és az akkor már 12. pontját szerző Weninger Virág villanásával 48-39-re visszajöttünk. Innen azonban egy 8-0-s futással ismét a görögök kerültek fölénybe. A harmadik etapot Mérész Beatrix két büntetője zárta. Végül 56-41-ről futottak neki a csapatok a záró szakasznak.
 
A negyedik negyed első találatát a görögök értékesítették, így 58-41-nél kialakult a mérkőzés legnagyobb különbsége. A magyar válogatott azonban ezúttal is nagyot küzdött. Mérész Beatrix és Gereben Lívia büntetői mellett Varga Alíz remek tripláját is feljegyezhettük ebben a periódusban. Mindkét szakmai stáb több felállást kipróbált. Emellett érezhetően rányomta a bélyegét a játékra, hogy három nap alatt a harmadik mérkőzést vívták a felek. Az utolsó három percben Varga Alíz és Kányási Veronika 63-51-re alakította az eredményt. A találkozót négy hazai pont zárta, így végül 67-51-es görög siker született. A magyar csapat összességében három nagyon hasznos és a fiatal játékosoknak értékes tapasztalatokat adó találkozón van túl.
 
Görögország - Magyarország 67-51 (25-11, 14-19, 17-11, 11-10)
 
Felkészülési mérkőzés
Görögország, Athén
 
Görögország: Nikolopoulou, Sotiriou 9/6, Spanou 13/3, Christinaki 14/3, Fasoula 17. Csere: Stamolamprou 6, Bosgana, Alexandri 2, Louka 6, Tsineke, Diela.
 
Magyarország: Aho 4, Czukor, Weninger 12, Mérész 6, Kiss V. 7. Csere: Kányási 5, Mányoky 2, Gereben 1, Varga 9/3, Wentzel, Tóth 4, Kiss A. 1.
Legnépszerűbb hírek