Győzött Portugáliában női válogatottunk
19
May
2022
Győzött Portugáliában női válogatottunk
23:55  |  2022. Május. 19.

Védekezésben és támadásban is igyekezett változtatni a tegnapihoz képest a magyar szakvezetés. A kapitány többek között a centerek védésében, valamint a letámadás elleni játékban adott instrukciókat a délelőtti edzésen Kiss Virágéknak.

 

A jelek szerint ezt a csapat meg is fogadta, ugyanis kifejezetten jól kezdtük a mérkőzést. A portugál centerek elvétve találkoztak helyzetben a labdával, s a tegnapi triplaparádét sem tudták megismételni a portugál kisemberek Horváth Bettiék szorosabb védekezésének köszönhetően. Ellenben sült a magyar lányok keze, így végig vezettünk az első félidőben.

 

A fordulás után az egyébként is a durvaság határát jócskán átlépő védekezésükön még egyet csavartak a portugálok, amit a hazai játékvezetők jobbára toleráltak. Fokozatosan zárkózott az ellenfél, de 32 percig nem vezettek. Ekkor egy rövidebb időre ők álltak jobban, de a magyar lányok az egyébként remekül játszó Lelik Réka vezetésével, illetve végig jól védekezve teljesen megérdemelten vágtak vissza a szerdai négypontos vereségért.

 

A folytatás holnap, magyar idő szerint 21.15-től.

 

PORTUGÁLIA - MAGYARORSZÁG 63-69 (16-20, 15-18, 18-14, 14-17)
Felkészülési mérkőzés
Portugália, Rio Maior


Portugália: Rodrigues 4, Ferreira 10/3, Correia 4, Filipe, Da Silva 7. Csere: Soeiro 9/3, Umabano 2, Viana, Silva, Kostourkova, Silva 6, Costa 1, Alves.

Magyarország: Kiss V. 12, Lelik 17/6, Czukor 6/6, Varga 7/3, Dúl 5. Csere: Dubei 3/3, Török 2, Bach, Horváth 13/9, Kiss A., Mérész 4, Ruff-Nagy,