Másodjára is legyőzték a horvátokat az U20-as lányok
28
Jul
2019
Másodjára is legyőzték a horvátokat az U20-as lányok
17:15  |  2019. Július. 28.
Utolsó felkészülési meccsét játszotta U20-as lány válogatottunk a csehországi Klatovy-ban rendezendő, jövő héten kezdődő A divíziós Európa-bajnokság előtt. Az ellenfél a tegnap egyszer már legyőzött Horvátország csapata volt.
 
A mieink jobban kezdték ezt az összecsapást is, Pusztai Petra vezetésével az első negyed feléhez érkezve már megléptünk a horvátoktól (13-5). Katavicék visszakapaszkodtak, de Király Andrea két duplájával nálunk volt az előny 10 perc játék után (17-13). Skoric révén próbált fordítani ellenfelünk, de a második felvonás első fele is a miénk volt, Pusztai hármasa után, a 15. perc elején először nőtt 10 pont fölé a távolság (28-17). A horvátok próbáltak visszakapaszkodni, de Czukor Dalma kosarával és néhány büntetővel 15 pontra nőtt a különbség, ebből 13 maradt a nagyszünetre (35-22).
 
A fordulást követően Erjavic hármasára egy 7-0-s szakasszal feleltünk, 17 pontra nőtt előnyünk a 24. perc kezdetére (42-25), ekkor azonban nagyon megálltunk támadásban. Tóth Orsolya szerzett két duplát a harmadik negyed legvégén, de ez volt az összes mezőnykosarunk a 24. perc után ebben az etapban, így Horvátország 10 pontra csökkentette hátrányát (49-39). A záró felvonás rettenetesen pontszegény volt - a mieink 2, a horvátok 4 egységet termeltek 5 játékperc alatt (51-43). Pavicék 5 pontra megközelítették Gáspár Dávid csapatát, de Pusztai dupláival látótávolságon kívül tartottuk déli szomszédainkat, és végül 5 ponttal győztünk (55-50).
 
 
U20-as lány válogatottak felkészülési mérkőzése, Székesfehérvár, MKOSZ-csarnok
Magyarország - Horvátország 55-50 (17-13, 18-9, 14-17, 6-11)
 
Magyarország: Pusztai 17/3, Tenyér 6, Czukor 4, Radócz 5, Kovács 2. Csere: Szeli 2, Király 6, Vincze 1, Révész 5/3, Dúl -, Tóth 7.
 
A horvátok legjobb dobói: Erjavic 14/3, Katavic 11/6, Skoric 10/6.