U20-as női Eb: Jó kezdés után sima továbbjutás
07
Aug
2019
U20-as női Eb: Jó kezdés után sima továbbjutás
19:44  |  2019. Augusztus. 07.
U20-as női válogatottunk ma este Portugáliával nézett farkasszemet a csehországi Klatovy-ban rendezett A divíziós Európa-bajnokságon. Ez volt az egyenes kieséses szakasz első fordulója, így a tét a negyeddöntőbe kerülés volt.
 
A mieink Tóth Orsolya révén szereztek vezetést, majd ugyancsak ő egyenlített a harmadik perc végén (4-4). Jáhni Zsófia triplájára és Tóth újabb kosarára még volt válasza a luzitánoknak (9-8), ám a negyed második fele egyértelműen a mieinkről szólt. A magyar csapat Pusztai Petra és Révész Boróka kosaraival, valamint Czukor Dalma hármasával 10 pontos előnyt épített ki (24-14).
 
A második felvonás elején Radócz Fanni támadópattanó után volt eredményes, de megálltunk egy kicsit támadásban, Gáspár Dávid a 13. perc végén időt kért (27-18). Öt pontra közelített Portugália, miközben mi nem találtuk a fogást ellenfelünkön (29-24). Jáhni volt eredményes, miután leszedte a támadópattanót, majd Czukor négy pontot szerzett egy támadásból egy sportszerűtlen hibát követően (35-24). Itt megint megálltunk ugyan, de így is 9 pontos fórunk volt az első félidő végén (37-28).
 
A fordulást követően Czukor újabb triplájával és Pusztai kosarával 14 pontosra hízott előnyünk, majd a portugálok jöttek egy 6-0-s szakasszal (42-34). Ma is Pusztai és Czukor voltak a magyar válogatott pontfelelősei, nekik köszönhetően a felvonás során végig 8-12 pont között mozgott a távolság - a negyed legvégén Révész hármasával lett 13 pont a különbség (51-38).
 
Az utolsó 10 perc elején a Czukor-Pusztai duó 20 pontosra növelte előnyünket, a 32. percre eldőlt a mérkőzés (58-38). A portugálok küzdöttek, hajtottak, nem adták fel, és vissza is jöttek 12 pontra, de már akkora volt a két csapat közötti távolság, hogy ennek nem volt jelentősége. Végeredményben 65-53-ra győztek a mieink, így a negyeddöntőbe jutottak - holnap a Franciaország-Svédország mérkőzés győztesével játszanak este 20:15-től.
 
U20-as A divíziós női Európa-bajnokság
Csehország, Klatovy
Nyolcaddöntő
 
Magyarország - Portugália 65-53 (24-14, 13-14, 14-10, 14-15)
 
Magyarország: Tenyér -, Pusztai 14, Tóth 7, Czukor 23/9, Jáhni 5/3. Csere: Dúl -, Révész 9/3, Kovács -, Radócz 7/3, Szeli -.
 
Portugália legjobb dobói: Barata 12, Cabral 10, Serranho 9/3, Gomes 9.
 
 
Fotó - fiba.basketball
Legnépszerűbb hírek