Második mérkőzését is megnyerte női U20-as válogatottunk a spanyolországi tornáján
25
Jun
2022
Második mérkőzését is megnyerte női U20-as válogatottunk a spanyolországi tornáján
21:55  |  2022. Június. 25.

A spanyolországi Viveiro városában zajló Torneo de Lugo alkalmával az U20-as válogatottunk nagy csatában 73-68-ra legyőzte Spanyolország U23-as válogatottját.

A torna első napján a magyar együttes Hollandiát győzte le 66-51-re, míg a spanyol házi rangadón az U23-as gárda 61-38-ra múlta felül az U20-as alakulatot. Jól kezdett a magyar csapat, nem telt öt perc a találkozóból és 16-8-nál már kétszer annyi pontunk volt, mint a hazaiaknak. A legnagyobb előnyünk a 11 egységet is elérte. Az ekkor megszerzett lépéselőnyét őrizte Cziczás László együttese a folytatásban is. 10 perc játék után 23-18-ra mentünk, a második szakasz felénél pedig 29-24-re. A félidő hajrája a spanyoloknak sikerült jobban. Egy 11-0-ás futással 37-31-re fordítottak. A félidőben pedig 39-32-re mentek.

A harmadik negyed elején is a hazaiak akarata érvényesült. 51-40-nél ők is elérték a 11 pontos vezetést. Ennél jobban azonban nem tudtak elszakadni. Boros Julcsi és Dombai Réka vezetésével – ketten együtt 45 pontot szereztek a 73-ból – elkezdedte ledolgozni hátrányát Cziczás László együttese. Egészen pontosan 9-0-s futással 51-49-re zárkóztunk fel. A záró etapnak 56-51-es spanyol előnyről vágtak neki a csapatok. Komoly erőt mutatott válogatottunk. A negyed első öt percében 14 pontot értünk el, miközben csak 6-ot engedélyeztünk a spanyoloknak. A szoros végjátékban végig őrizte pár pontos vezetését a magyar csapat, mely idősebb játékosok alkotta erős riválisa ellen aratott értékes visszajelzéseket adó sikert.

A tornát a magyar csapat Spanyolország U20-as válogatottja ellen zárja vasárnap 20 óra 30 perctől.

 

MAGYARORSZÁG U20 - SPANYOLORSZÁG U23 73-68 (23-17, 9-22, 19-17, 22-12)

Viveiro, Spanyolország
Torneo de Lugo

Magyarország U20: Dombai 21/9, Krasovec, Rakita, Boros 24/12, Madár 6. Csere: Sitku 4, Rozmán 1, Dól 8, Szerencsés, Salamon 7, Vincze, Telegdy 2.

Spanyolország U23: Prieto 10, Palma 5/3, Mendez 6, Pendande 14, Rodriguez 12/9. Csere: Soler 7/3, Hernandez 2, Lacorzana 5, Segura, Hernangomez.

Legnépszerűbb hírek