A Fenerbahce került lépéselõnybe az Euroliga-negyeddöntõn
##IMG11155## A görcsösen kezdõ Sopron ellen hamar 9 pontos elõnyt szerzett a Fenerbahce a nõi Euroliga negyeddöntõjének elsõ összecsapásán. A folytatásban a magyar bajnok bár jól védekezett, és többször is megközelítette neves ellenfelét, de a kiélezett, kritikus pillanatokban rendre a vendégek voltak higgadtabbak, pontosabbak, így nyerni tudtak Sopronban, és lépéselõnybe kerültek két gyõzelemig tartó párharcban.
Sopron Basket - Fenerbahce 55-60 (13-22, 15-12, 18-17, 9-9) Zsúfolásig telt ház elõt, remek hangulatban kezdõdött a találkozó, a hazai csapat hívei mellett Ausztriából szép számú török vendégmunkás látogtott el az összecsapásra. A vendégek kezdtek "élesebben", pontosabban, a hazaiak roppant idegesen, görcsösen, kapkodva játszottak. A Fener olasz irányítója, Sottana vezérletével a szakasz közepén 13-4-re elhúzott, sõt Jovanovics, az elsõ két hazai kosár szerzõje gyorsan begyûjtött két személyit. Roberto Iniguez érthetõ idõkérése után nem javult a Sopron játéka, de a Fenerbahce lendülete megtört. A szakasz hajrájában Fegyverneky villanásaival közelített ellenfeléhez a Sopron, de Sottana újabb triplával jelentkezett, 9 pontos török vezetéssel zárult az elsõ negyed.
A második elején Salvadores ügyes betörés után kihagyta a ziccert. A soproniak több labdát eladtak, a vendégek pedig rosszul dobtak. A szakasz elsõ kosarát több, mint 2 és fél perc elteltével indításból Veramejenka révén a vendégek szerezték, ezzel 10 pont fölé nõtt elõnyük. Dubei dobott bátor, kosarat, ám a hazai hibákat könyörtelenül, könnyû kosarakkal büntette a Fener. Újabb soproni idõkérés következett. Utána összeállt a védekezés, s Turner hármasával 6 pontra feljött a magyar bajnok. E találattól a soproni publikum, a honosított hátvéd vezérletével egy 9-2-es rohammal 4 pontra felzárkózott a Sopron. Kizer és Dabovic villant, de a félidõ végén az utolsó szó Page jóvoltából a Soproné volt. A vendégek 6 pontos elõnnyel térhettek pihenõre.
Crvendakics kosarával kezdõdött a második félidõ, majd miután mindkét csapat több támadást is , azaz pont nélkül fejezett be, Milovanovics támadópattanó utáni találattal 2 pontra hozta föl a magyar bajnokot. Fehérorosz klasszisa, Veramejenka villanásaival ismét ellépett a Fener, ám három született szerb válogatottja révén tapadt neves ellenfelére a Sopron, Crvendakics hármasa után 1-re olvadt a török elõny. Bár volt lehetõség, labda az egyenlítésre, fordításra, megremegtek a soproni kezek. Török részrõl Vaughn lépett elõ, találataival, egy 7-1-es rohammal 7 ponttal megint megugrott a Fener. Crvendakics és Turner egy-egy szép kosarával 3-ra visszajött a Sopron, ám a negyed végét jelzõ dudaszó pillanatában Plum még betalt, így 5 pontos török vezetéssel vágtak neki a záró etapnak a felek.
Ez Salvadores büntetõivel kezdõdött, majd vagy 2 percig hatalmas küzdelem folyt a pályán - pont nélkül. Powers szerzett kosarat, Sottana hármasa után pedig ismét nagyobb hátrányból, 8 pontról kezdhette riválisa üldözését a soproni együttes. Újabb hosszabb kosárcsend következett, a szakasz közepén Iniguez idõt kért. Bõ három és fél percig nem született kosár, Plum találatával 10 ponttal a Fener bõ 4 perccel a befejezés elõtt. Nem egészen 3 perccel a játékidõ lejárta elõtt a vendégek legjobbja, Sottana "segítettkiharcolásával". Milovanovics elõbb az ezért járó 1, majd az ellene elkövetett szabálytalanság utáni 2 büntetõt is értékesítette. Megzavarodott a Fener, játékosai sorra adták, veszítették el a labdát, a Sopron pedig Turner és Crvendakics egy-egy villanásával, 1 perccel a befejezés elõtt egy 7-0-lal 3 pontra zárkózott föl. Mindkét csapat elrontott egy-egy akciót, majd 4 másodperccel a befejezés elõtt Turner tripláját Veramejenka blokkolta, a soproni hátvéd szabálytalankodott, Plum büntetõivel pedig a vendégek megnyerték a mérkõzést.
Sopron: FEGYVERNEKY 4, TURNER 12/3, CRVENDAKICS 15/3, Page 2, Jovanovics 6. Cs.: Coates, Milovanovics 11, Salvadores 3, Dubei 2.
Statisztika:
http://www.fiba.basketball/ls/#10849&10851-2-A