Férfi NB I: Három légióssal is nyert Pécsen a ZTE
19
Dec
2018
Férfi NB I: Három légióssal is nyert Pécsen a ZTE
20:50  |  2018. December. 19.
##IMG12470## Miközben a többi csapat a hétvégén a 11. fordulóra készül, a Pécs és a ZTE ma este lejátszotta bajnokiját a 12. körbõl. Ez volt az idei utolsó hazai meccsük a baranyaiaknak, sok nézõ és jó hangulat fogadta a csapatokat.

Miután Gliebovtól megvált a szakmai stáb, három légióssal utazott el a ZTE. Ez azonban úgy tûnt, csak még inkább összekovácsolta a kék-fehéreket. Az elsõ negyed után ugyanis öt ponttal jártak elõbbre, mint a dobogós rivális (15-20).

Jobban dobott a Zete, fõleg távolról, továbbra is a vendégek diktálták a tempót. Az egyik oldalon Taylor és Csirics, a másikon Ware és Szabó felelt a pontokért. Gulyás pillanatok alatt összeszedett négy faultot, majd elsõ kosara után, 31-37-nél idõt kért Csirke. Jól tette, 10-1-es rohammal hamar fordított a PVSK. 41-38 állt a táblán a félidõben.

A szünetben rendet rakott az öltözõben Bencze Tamás, nagy elánnal jött ki a második játékrészre csapata, amely 12-0-val kezdett, és visszavette az irányítást. Szabó remekelt, 61-64-rõl indult a záró felvonás.

Ezt is jobban kezdte a Zete, de aztán elkezdtek zárkózni a baranyaiak. Nem sok sikerrel. Öt és fél perccel a vége elõtt már kétszámjegyûvé duzzadt a különbség. Csirics bevágta negyedik hármasát is. Feszült volt mindkét csapat, de az egerszegiek okos, rutinos játékkal hozták le a hajrát. A Pécs elõször szenvedett el vereséget hazai pályán, a ZTE pedig harmadik idegenbeli sikerét aratta, ezzel be is érte a tabellán a mecsekaljaiakat – írta a BB1.hu.

Pécsi VSK-Veolia – Zalakerámia ZTE KK 83–92 (15–20, 26–18, 20–26, 22–28)

Pécs, Lauber Dezsõ Sportcsarnok, 1800 nézõ
V.: Gyõrffy P. A., Tõzsér D., Boros T. (Faidt M.)

PVSK: Pongó -, Taylor 29/6, Csirics 25/12, Budimir 4/3, Kesar 4. Csere: Horti 6, Simon 5, Antóni 10/3.

ZTE: Ware 15/9, Gulyás 2, Thompson 19/6, Szabó 33/12, Agafonov 20. Csere: Doktor 1, Papp -, Bagó 2, Durázi -.

Kipontozódott: Csirics, Budimir, ill. Papp, Gulyás, Agafonov.

Fotó: Bálizs Zsuzsa