Férfi NB I: folytatódott a Szedeák győzelmi sorozata, Kecskeméten nyert az NKA
30
Apr
2025
Férfi NB I: folytatódott a Szedeák győzelmi sorozata, Kecskeméten nyert az NKA
23:00  |  2025. Április. 30.

 

Sorozatban harmadik győzelmét aratta a Szeged az alsóházi rájátszásban

Dzseletovics révén a vendégek iratkoztak fel elsőként az eredményjelzőre, Vulikivcs dobott be két büntetőt, Mokánszki okos dobócsellel küldte el védőjét, Herndontól jött a válasz, majd Archibald adta el csúnyán a labdát, amit Glisics használt ki, tudósított a Bball1.hu. Eady tempója ért célt, Vulikics megint hibátlan volt a vonalról, Cseh ziccere után jött Szrecsko Szekulovics időkérése (12-4). Dzseletovics kapott remek bejátszást, Eady két középtávolit is bevágott, apró szépséghiba hazai szempontból, hogy a kettő között Vaughn is jegyzett egy duplát. Cseh kettesével már 10 pontra hízott a szegedi előny, Vulikics robogott végig a pályán, Archibald tett a helyére két büntetőt, sőt Glisics kettesére hárompontossal válaszolt. Glisics viszont egészen lehetetlen helyzetből dobta vissza ezt, így a Szeged 12 ponttal vezetett 10 perc után. 25-13

Antóni vert be egy hármast, Vaughn védővel a nyakában egy kettest, aztán egy újabbat és mivel a Szeged támadásban teljesen ritmust vesztett, Simándi Árpád magához hívta tanítványait. 3 és fél perc után Glisics törte meg a jeget hazai szempontból, Micsovics pedig Archibaldnak osztott ki egy gólpasszt (27-22). Micsovics aztán dudaszóra egészen messziről talált a gyűrűbe, Vulikics azonnal válaszolt erre a túloldalt, majd Archibald folytatta a triplák sorát (30-28). Archibald egy floaterrel egalizált, a Szeged ismét időt kért, Vulikics triplájával vissza is vette a vezetést rögtön a hazai gárda. Balogh egy gyorsindítást fejezett be, az első 20 percet Mokánszki zárta le egy hármassal. 35-33

Cseh ziccere indította el a második félidőt, Mokánszki egy 2+1-et mutatott be, majd Vulikics forgatta be az emberét. Mokánszki ezúttal egy ponttal távozott a vonalról, Eady dobta át a védőjét, majd a pécsi magasember megint csak egy büntetőt tudott bedobni. Glisics követezett, Archibald duplájára pedig Vulikics-tripla volt a válasz, a PVSK légiósa aztán egy pontot szerzett (46-41). Vaughn büntetett meg egy eladott labdát, Zsíros könnyű ziccert tett fel, Dzseletovics pedig egy támadólepattanót. Balogh ugrasztotta talpra a hazai közönséget, Dzseletovics megint jókor volt jó helyen, Eady viszont átvette az irányítást, a szegedi légiós sorozatban 7 pontot rámolt be, így 10 pontos hátrányban érkezett a pécsi időkérés (57-47). Dzseletovics két büntetővel törte meg az Eady-showt, Vaughn csinált meg egy 2+1-et, Glisics 50%-kal büntetőzött. Archibald átrohant a pályán, ezzel pedig 4 pont maradt a differencia a negyed befejezésekor. 58-54

Vaughn révén azonnal egy pontra zárkózott a Pécs, Eady ziccerezett, Frank hármasa viszont már döntetlen állást eredményezett 60-60-nál. Eady büntetőzött hidegvérrel, Glisics használta ki, hogy Archibald maradt rajta, Vaughn szerzett két pontot (64-62). Eady csak egyet, mezőnyből már javított a légiós, Dzseletovics a negyed feléhez érve 3 pontra csökkentette a Vasút hátrányát. Polányi kapott egy technikait reklamálásért, Archibald hajtotta végre az ítéletet, viszont a faultért kapott büntetőkből csak egyet dobott be, de időt kért a Szedeák (67-66). Glisics hagyta faképnél Dzseletovicsot, sőt egy triplát is bevágott a szegedi húzóember, Szrecsko Szekulovics azonnal időt kért. Eady dobta be a büntetőket, Vulikics pedig másfél perccel a vége előtt 10 pont fölé növelte a szegedi előnyt, ezzel lezárva a lényegi kérdéseket. 79-73

SZTE-Szedeák - Pécsi VSK-VEOLIA 79-73 (25-13, 10-20, 23-21, 21-19)

Alsóházi rájátszás, 4. forduló.
Szeged, Városi Sportcsarnok.
Játékvezetők: Benczur Tamás, Nagy Viktor, Györfy Rúben (Bogárdi János)

Szeged: Vulikics 22/9, Eady 24/3, Cseh 6, Glisics 19/6, Herndon 2. Csere: Polányi -, Zsíros 2, Balogh 4, Cohill -.

Pécsi VSK: Vaughn 19/6, Archibald 21/6, Micsovics 3/3, Mokánszki 10/3, Dzseletovics 14. Csere: Antóni 3/3, Radó -, Frank 3/3, Merkl -.

 


Kecskeméten is nyerni tudott az NKA

Meleg kosarával kezdődött a mérkőzés, Durham egy tempót dobott be, Lee-é voltak az első hazai pontok. Durham ezúttal közelről volt eredményes, Durmo kettese után időt kért két és fél perc után a Kecskemét. Lee zsákolt egyet, Durmótól viszont erre is jött válasz, Durham pedig egy második esélyt használt ki (4-12). Karahodzsics is feliratkozott a pontszerzők közé, Meleg dolgozott remekül a festékben, majd megint a Kecskemét rutinos centere következett. Meleg tett a helyére két büntetőt, Durham zsákolt Kerpel-Fronius szerzett labdáját követően, majd megint ő villant (8-20). Brbaklic növelte a vendég előnyt, Tóth állította meg az NKA futását, Kelenföldi is megszerezte első pontjait. Brbaklic szolgálta ki Meleget, Wittmann és Karahodzsics kosaraival zárkózott a vendég gárda. Nikolics mindkét büntetője jó volt, Wittmann viszont egy trojkát is berámolt. A negyed utolsó kosara Durmo nevéhez fűződött. 19-28

Rakicsevics kettesével folytatódott a játék, Kerpel-Fronius tört be, újabb két pontot eredményezett, a Wittmann-Karahodzsics összjáték., ráadásul 2+1 lett belőle. Lee négy pontra csökkentette a kecskeméti hátrányt, Nikolics sietett az NKA segítségére, Brodie dobott be két büntetőt (26-34). Ivkovic három, Tóth két pontot jegyzett, Meleg triplájával viszont megint magához tért a Pécs, majd Durham ismét előlépett, ekkor már időt kért a Kecskemét (31-39). Lee egy tempót szórt, Meleg két büntetőt, innentől viszont ritmust fogott a KTE, amely Wittmann és Seppala vezérletével, egy 8-0-s rohanással beérte ellenfelét (41-41). Kerpel-Fronius 2+1-e úgy kellett tehát az NKA-nak, mint egy falat kenyér, Lee azonnal ellensúlyozta ezt egy hárompontossal, Bojan Szalatics pedig időt kért. Lee duplájával viszont a fordítás is összejött a Kecskemétnek, Durmo tett vissza egy támadólepattanót, dudaszós triplával ért véget a félidő, Rakicsevics jóvoltából. 49-46

Ahogy befejeződött az első félidő, úgy kezdődött a második, Rakicsevics hármassal, majd egy labdát is szerzett a hazai légiós, ezt Karahodzsics váltotta két pontra. Durham fejezett be egy gyorsindítást, Kerpel-Fronius egy pontot a vonalon hagyott, Brodie hozta még közelebb az NKA-t (54-51). Schöll kapott gólpasszt Wittmanntól, Durmo közelije után Lee távolról célzott pontosan, Wittmann és Meleg váltott kosarat. Durmo zsákolt nagyot, Seppala ment végig, Durham egy 2+1-et mutatott be (64-60). Lee tempója után Brodie is megrángatta a gyűrűt, aztán megint betalált, de kecskeméti kollégája kintről sem rontott, ráadásul Scherer oda is ütött neki. Broide elkapta a fonalat ebben a szakaszban, de Rakicsevics nem hagyta, hogy zárkózzon a Pécs, Kollár köszönt be. 72-68

Rakicsevics bántóan üresen maradt a sarokban és nem is rontott, Karahodzsics második büntetője már célt ért, Durmo hajított be egy hárompontost. Lee bedobta mindkét büntetőjét, Durham a mezőnyből szerzett két pontot, Meleg büntette Lee eladott labdáját, ráadásul 2+1-el (78-76). Nikolics egalizált, a Kecskemét időt is kért, Bor trojkájával így is átvette a vezetést az NKA. Seppala triplájával tört meg a kecskeméti rossz sorozat, Bor egy büntetőt dobott be, nagy játék után Kollár maradt üresen. Durham nem rontott büntetőt, Meleg egyet viszont igen, ennek ellenére az utolsó másfél percre 6 pontos vendég előnnyel érkeztünk meg. Innen már nem volt visszaút a Kecskmét számára, az NKA negyedik playout-meccsét is megnyerte. 83-91

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - NKA Unviersitas Pécs 83-91 (19-28, 30-18, 23-22, 11-23)

Alsóházi rájátszás, 4. forduló.
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok.
Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Fodor Attila, Jakab László Imre (Gál János)

Kecskemét: Seppala 8/6, Wittmann 12/6, Lee 26/9, Rakicsevics 13/9, Karahodzsics 12. Csere: Schöll 3, Tóth 4, Ivkovic 3/3, Kelenföldi 2.

NKA Pécs: Kerpel-Fornius 6, Mezőfi -, Durham 21, Durmo 15/3, Meleg 21/3. Csere: Kollár 6, Nikolics 6, Brbaklic 2, Bor 4/3, Scherer -, Brodie 10.

 

Fotók: Kamenik Balázs, Réti Attila