Megtartották az éves küldöttgyűlést az MKOSZ budaörsi székházában
Ma délelőtt, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének budaörsi székházában megtartották az MKOSZ éves küldöttgyűlését.
A program megemlékezésekkel, kitüntetések átadásával indult.
Az 1950-es magyar női kosárlabda-válogatott 75 évvel ezelőtt nyert ezüstérmet az Európa-bajnokságon. Május 14-20. között rendezték a tornát Budapesten, és az alábbi csapat végzett a második helyen a Szovjetunió mögött:
Sárosdyné Sziklai Paula
Nagy Mária
Matayné Vékony Ilona
Obermayer Edit
Blaho Pirik Margit
Stiberné Hajós Ilona
Molnárné Fekete Ilona
Nagyné Szabó Márta
Kintliné Bagi Erzsébet
Remákné Csúcs Anna
Varsányiné Szolcsányi Lilla
Lőrinczné Sztankó Ilona
Fischerné Fekete Margit
Szövetségi kapitány: Gyimesi János
Az 1955-ös magyar férfi kosárlabda-válogatott 70 éve érte el legnagyobb sikerünket az 5-5-ös szakágban a budapesti kontinenstorna megnyerésével. A csapat tagjai:
Greminger János
Mezőfi Tibor
Tóth László
Zsíros Tibor
Bánhegyi László
Hódy János
Hódy László
Bogár Pál
Papp Péter
Simon János
Czinkán Tibor
Cselkó Tibor
Dallos János
Bencze János
Szövetségi kapitány: Páder János
Cselkó Tibor Angliából üzent a küldöttgyűlés résztvevőinek, Dallos János és az Eb-csapatból végül egy fertőző májgyulladás miatt az utolsó pillanatban kimaradó Judik Zoltán pedig a helyszínen vehették át emlékplakettjeiket.
Ezután átadták az MKOSZ Emlékérem díjakat.
Diósadi Deák Éva tagja volt volt az első nemzetközi kupát nyerő magyar klubcsapatnak, az 1983-ban Ronchetti-kupa győztes BSE-nek. 1978-1986 között 150 alkalommal volt válogatott, nemzeti színekben az 1985-ös olaszországi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. Ez, valamint az amúgy sikerrel megvívott 1984-es havannai olimpiai selejtező is összeköti őt további mai díjazottjainkkal is. Feltehetően életük nagy lehetősége lett volna az az olimpiai szereplés, amely az ismert szovjet-szocialista bojkott miatt elmaradt.
A magas szintű sportolás mellett a Kertészeti Egyetemet végezte el, majd e területen is kezdett dolgozni. Később, ahogy lányai nőttek és kosarazni kezdtek, úgy került vissza a sportágba – a magyar női szakág nagy szerencséjére. Az edzősködéshez szükséges iskolákat kijárva hosszú évek óta dolgozik a Vasas Akadémia női együttesénél, ahol talán nem is volt olyan korosztály a felnőttektől a legkisebbekig, amelynél ne edzősködött volna. Jelenlegi felnőtt válogatottunkból jó néhány játékos útját egyengette pályafutásuk korábbi szakaszában.
Körmendi Gyöngyi is azok közé tartozik, akiknek a Los Angeles-i olimpiai hiánya még ma is nagyon fájhat. A sportágban annak idején Prüntyi becenéven közismert bedobó 1981 és 1994 között több mint 220 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes (1983,1985), aki hosszú éveken át volt meghatározó játékosa a korszak egyik legjobb magyar csapatának, az MTK-nak, melynek színeiben két bajnoki aranyérem kiharcolásának volt tevékeny részese. Karrierje vége felé Sopronba igazolt, majd sportpályafutása befejezése óta gyógytornászként dolgozik.
Boros Zoltán volt a legfiatalabb díjazott: ötszörös bajnok, kétszeres kupagyőztes. A sportágban Borisz néven közismert korábbi kiváló hátvéd tagja volt az 1999-es Európa-bajnokságon pályára lépő válogatottnak, amelynek mezét 88 alkalommal ölthette magára. Felnőtt kosaras karrierjét a Tungsram, majd Danone-Honvéd csapatában kezdte, aztán az ASE, az Albacomp és az Univer KSE gárdáját erősítette.
Pályafutása befejeztével sem szakadt el a sportágtól, edzősködni kezdett, újabban aktív részese a honi edzőképzésnek is. Edzőként a TF női és férfi csapatával egyaránt nyert egyetemi bajnokságot. Kosárlabda mérkőzések közvetítései alkalmával gyakran feltűnik a képernyőn szakkommentátorként. Februárban védte meg doktori értekezését a „Az 5v5 és 3x3 kosárlabda mérkőzéshelyzetek vizsgálata döntéshozás tekintetében – támadóhatékonyság, dobáskiválasztás, támadó technikai, támadó és védő taktikai elemek összehasonlító elemzése” címmel.
Halm Rolland közel százszoros válogatott. Címeres mezben az igazán nagy, mondhatni felejthetetlen, ikonikus dobását Salgótarjánban eresztette el még 1998-ban, a vb-ezüstérmes oroszok elleni selejtező utolsó pillanatában, és akkor az a tripla azt jelentette, hogy férfi válogatottunk három évtized után ismét kijutott az Európa-bajnokságra 1999-ben. "Izzós" sportcsaládba születve mondhatni természetes, hogy a lámpagyári klubban kezdett kosarazni, majd a KSI-be került.
A '80-as évek dereka táján az akkor igen nívós viadalnak számító IBV-t (Ifjúsági Barátság Verseny) Szolnokon megnyerő magyar korosztályos válogatottnak is tagja volt a csapat legfiatalabb játékosaként. Alig túl tinédzser éveinek derekán bekerült az éppen generációváltáson áteső Honvédba, majd Körmenden, egy évig Ausztriában, aztán Székesfehérváron és Debrecenben is játszott. Négyszeres bajnok, egyszer a Honvéddal, háromszor pedig az Albacomp gárdájával ünnepelhetett, és nem kevesebb, mint hét Magyar Kupa elsőségnek volt részese. Viszonylag fiatalon, 33 évesen abbahagyta az aktív játékot, sportvezető lett Székesfehérváron - előbb marketing igazgató, majd ügyvezető az Albánál. Jelenleg a győri női együttes sikereiért dolgozik.
Ujhelyi Gábor neve összeforrt a MAFC-cal, amelynek egyik nagy korszakában, az 1970-es, 80-as években volt meghatározó játékosa. A meglehetősen egyéni stílusban, ám ha jó napja volt, rendkívül pontosan dobó, Mesztic becenéven ismert játékos 88-szoros válogatott kosaras. A kitűnő bedobóból aztán remek edző lett, először a MAFC-nál fiú utánpótlás vonalon, majd Nagykőrösön is dolgozott. Később áttért a női szakágra, ahol Szekszárdon ért el szép sikereket, a korábbi alsóházi vagy középcsapatot közvetlenül az akkori élcsapatok mögé emelve. Fia, Botond nagy tehetségnek indult, de egy korai súlyos sérülés nagyon fiatalon leparancsolta a pályáról. Lánya, Petra viszont egyrészt válogatottságig vitte, másrészt ő az egyetlen magyar kosaras hölgy, aki az amerikai női profi liga, a WNBA győztesének mondhatja magát a Detroit Shock csapatával.
Ezt követte az MKOSZ Életműdíjak átadása.
Beloberk Éva 1974-1985 között több mint 300 alkalommal szerepelt női válogatottunkban, Európa-bajnoki bronzérmes, és az 1980-as moszkvai olimpián 4. helyezést elérő nemzeti csapat tagja volt. Az alapvetően balkezes hölgyet az iskolában rákényszerítették, hogy jobb kézzel írjon, de ez a gyűrűk alatt nem zavarta meg. Ő is a KSI-ben kapta meg az alapokat, majd játszott az MTK-ban és a Spartacusban. Férjhez ment a kiváló riporterhez, Gulyás Lászlóhoz, és nem egészen fél évvel fia megszületése után tagja volt az 1983-ban itthon Eb-bronzérmet szerző válogatottnak.
Ahogy sok kor- és pályatársának, neki is nagy fájdalom a '84-es Los Angeles-i olimpia bojkottja, ahová egyébként a havannai selejtezőn kivívták az indulás jogát, ráadásul a "mi lett volna, ha"-jegyében a kvalifikációs viadalon legyőzött Dél Korea lett később az olimpiai ezüstérmes. A nemzeti csapattól az olimpiát bojkottáló országok Barátság Versenye után köszönt el. Pályafutása végét Ausztriában töltötte, ahová úgy járt ki edzeni, hogy délelőttönként tanított. A sportolást befejezve egy ideig maradt a katedrán, később szakedzői és sportmenedzseri képesítést szerzett, és sokáig vezette az Úttörő Stadion néven indult, ma már Margitszigeti Atlétikai Centrum néven ismert intézményt igazgatóként.
Szuchy Katalin remek KSI-s alapokkal rendelkezve 1972-83 között közel 300 alkalommal szerepelt női válogatottunkban. Klubszinten a KSI-ből a TF-re került, ahol főiskolai tanulmányai mellett volt tagja az akkor, az 1970-es években az NB I-ben meghatározónak számító csapatnak. A válogatottba is innen került be, ahol nagy hasznát vették annak, hogy nemzetközi szinten is több poszton volt bevethető. Tagja volt az 1980-ban Moszkvában olimpiai 4. helyezést szerző válogatottnak, pályafutása legemlékezetesebb alakítása pedig a '83-as hazai rendezésű Európa-bajnokság bronzmérkőzésén szerzett győztes kosara volt a jugoszlávok ellen.
A BSE-nél tett villámlátogatás után klubkarrierje a Tungsramban teljesedett ki, amelynek színeiben háromszor nyert bajnokságot. 1983-ban visszavonult a válogatottságtól, majd TF-es végzettségével az oktatás felé fordult, amely mellett az OSC-ben még játszott és edzősködött. Pályafutása befejezése után tanított és gyógytestnevelő lett.
Balsay István neve szinte összeforrt Székesfehérvár városával, amelynek polgármestere is volt, legnagyobb kosaras sikerét viszont soproni egyetemistaként, a két akkori kiemelkedő együttes, a Honvéd és a MAFC számára is nehézségeket okozó SMAFC játékosaként érte el az 1969-es magyar kupagyőzelemmel, valamint négy egyetemi és főiskolai bajnoki címmel. Igazi sportcsaládba született, egyetemi éveit követően pedig visszatérve Székesfehérvárra munka mellett folytatta a játékot az akkori Építők csapatában.
A klub a megszűnés szélére került, de ő több társával együtt elment a vezérigazgatóhoz, kérve, hogy amatőrként tartsa meg a gárdát – nos, ebből lett a magát később országos szinten meghatározó élcsapattá kinövő, többszörös bajnok Albacomp. A címzetes egyetemi tanár elismerést is kiérdemlő Balsay István később sportvezetőként segítette a sportágat, hosszú éveken át volt az MKOSZ társelnöke, elnökségi tagja.
Bebes István neve hallatán, mivel játékosként bajnok lett, majd több mint két évtizeden át polgármester volt ugyanott, a sportág barátainak Körmend városa jut az eszükbe. Előtte Sopronban érettségizett, majd az Erdészeti és Faipari Egyetemen végzett üzemmérnökként. A SMAFC-ból az egyetem után került Körmendre, s tagja volt az első, az 1987-ben aranyérmet szerző vidéki magyar bajnokcsapatnak. Közben 1979 és 1983 között 12 alkalommal a címeres mezt is magára húzhatta, majd a TF-en szakedzői képesítést is szerzett.
Játékospályafutása befejeztével politikai pályára váltott, parlamenti képviselő lett, s 2002-től 22 éven át volt Körmend polgármestere. E pozíciójában, mint korábbi körmendi kosaras próbált minél több segítséget nyújtani az élvonalbeli férfi gárdának. Elnöki és polgármesteri ténykedése idején a Körmend 2 bajnoki aranyérmet és 5 Magyar Kupa győzelmet szerzett, kétszer pedig az akkor Európában másodiknak rangsorolt Saporta Kupában bejutott a legjobb 16 közé. Az 1990-es években az MKOSZ szakmai bizottságának volt tagja.
Buttás Pál a közelmúltban ünnepelte 80. születésnapját, és sportolóként futballozott – TF-es évei alatt többek között a futballprofesszor Mezey Györggyel egy csapatban – , és tehetséges atléta, azon belül pedig gátfutó volt. Tanulmányai után feleségével együtt Szekszárdra került tanítani. Felesége kosarazott, ő pedig a később Ronchetti-kupát nyerő Szabó Ödön munkáját segítette, majd miután a legendás Dönci bácsi a fővárosba került, átvette az akkor NB II-es női együttes irányítását. Három évet kért, s a harmadik év végén veretlenül megnyerve a bajnokságot az élvonalba vezette az együttest. A csapat "liftezett" az első és a másodosztály között, majd egy a városvezetőkkel történt nézeteltérés miatt ő távozott a csapattól.
A fővárosban kapott tanári állást, és a MAFC NB I-es női csapatához került. A "műszaki alakulat" érdekes módon lett NB I-es, csak ötödik volt az NB II-ben, ám az első négy helyezett nem vállalta az élvonalbeli szereplést, a MAFC viszont igen - és ezzel a kimondottan okos csapattal bent maradt az NB I-ben, ami az előzmények ismeretében nem kis bravúrnak számított. Erre már felfigyelt a szakma, és az egyik meghatározó együttes, az MTK szerződtette, ahol generációváltást kellett levezényelnie. A BEAC-nál 1985 és 2000 között volt vezetőedző. A legszebb eredmény természetesen az 1990-es bajnoki cím volt, amelynek 35. évfordulóját a közelmúltban ünnepelték, az ő köszöntésével, a 80. születésnapján.
A szakember közben női válogatottunkat is vezette, ő volt a szövetségi kapitánya az 1995-ben Brnóban szereplő női csapatnak. Több cikluson át volt az MKOSZ elnökségének tagjai, vezette a Női Szakmai Bizottságot, volt az U20-as válogatott szakvezetője, tanított a TF-en, továbbá egy évtizeden át volt a Sport TV szakkommentátora. 2000 óta a BEAC női kosárlabda szakosztályánál dolgozik vezetőként, és amire az eredmények mellett a legbüszkébb, hogy a női csapatból rengeteg tanult, diplomás, az élet más területein is kiválóan helytálló hölgy került ki.
Hajdu Pétert, a Budapesti Kosárlabda Szövetség elnökét a Baranyai utcai Általános Iskola csapatával szerzett diákolimpiai bronzérem "fertőzte meg" több mint fél évszázada annyira, hogy végleg elkötelezze magát a sportággal. Középiskolába Debrecenbe került, ahol folytatta játékospályafutását, majd hazatérve az akkor még létező NB III-ból évről évre felfelé lépdelve, a másodosztályt a Volán csapatával veretlenül nyerve tagja volt az élvonalba feljutó gárdának. Közben azonban derékfájdalmai nem bírták volna az élvonallal járó emelt szintű terhelést, így alacsonyabb szinten folytatta a játékot, és edzősködni kezdett. A TF elvégzése mellett dolgozott a Volánnál, a BSE-nél és a Ganz MÁVAG-nál, korosztályos együtteseit rendre a döntőbe vezetve. Az edzősködést a BEAC NB II-es együttesénél fejezte be, s ezt követően sportvezetőként tevékenykedett a sportágban.
1997-ben alapítója volt a Kőbányai Darazsak Sportegyesületnek, amely ma már általa vezetett akadémia, és a legendás Európa-bajnok center, a Kőbányához, a Ganz MÁVAG-hoz ezer szállal kötődő, számára amolyan pótapa Zsíros Tibor nevét viseli, ahogyan az akadémia csarnoka is. Kitüntetettünk fia, szintén Péter, az utolsó KSI-s évfolyamban nevelkedett, majd bajnok lett a Honvéddal, unokája pedig most "bontogatja szárnyait" szintén a Honvédban. 2017 óta a vezeti a BKSZ-t, 2019 óta pedig az MKOSZ elnökségének is tagja.
Prieszol József számára kanyargós út vezetett ahhoz, hogy olimpikon és 1962-1969 között több mint százszoros válogatott kosaras legyen. Bár neve a MAFC-cal forrt össze, sportolói pályafutását a Honvédban kezdte – ám nem kosarasként, hanem labdarúgóként. A fordulat a gimnázium harmadik évében következett be, amikor testnevelő tanára révén a jó fizikumú, ruganyos külvárosi srác bekerült az iskola kosárcsapatába. Hamarosan már a Ganz-MÁVAG csapatában folytatta, innen került be az 1964-es tokiói olimpián szereplő, máig utolsó ötkarikás játékokon pályára lépő férfi válogatottba. Abba a csapatba, amely számára a genfi selejtező amolyan jutalomjáték lett volna, hiszen eredetileg a sportvezetés nem tervezte a küldöttséget kiutaztatni az ázsiai játékokra, aztán majdnem veretlenül került ki az olimpiára, ahol 13. helyen végzett.
Volt Eb-negyedik Lengyelországban (1963) és Universiade-bronzérmes Budapesten (1965), ahol közel 20 pontot átlagolt. Közben elég későn, már nyomdászként, 22 évesen kezdte meg tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen, s így került át a MAFC-ba, a feketékkel Kangyal Öcsi társaként megannyi Honvéd elleni örökrangadón harcolva. Még igen fiatalon, 28 évesen civil karrierjét, munkáját szem előtt tartva visszavonult az aktív játéktól. Hosszabb kihagyás után 1980-ban, vezérigazgatói munkája mellett sportvezetőként tért vissza a kosárlabdába. Előbb az elnökség által kinevezett ötfős Intéző Bizottság tagja lett, s emellett a férfi válogatott csapatvezetője.
A rendszerváltás idején, 1989-ben ő lett a szövetség elnöke. Főállása, a Mélyépító Vállaltnál betöltött vezérigazgatói munkája mellett azonban úgy érezte, nem tud elég időt fordítani az időszak fő feladatára, az MKOSZ önállósítására, így két év múlva lemondott az elnöki tisztségről, s egy ideig az őt váltó Bartha Ferenc mellett társelnök volt. Ezt a területet később feladta, de azóta is figyelemmel kíséri a sportágban történteket.
Az MKOSZ Küldöttgyűlése ezt követően elfogadta a szövetség 2024-es évről szóló szakmai és pénzügyi beszámolóját, illetve a 2025-ös évre szóló szakmai és pénzügyi tervet.
