Nem sokan gondolták előzetesen, hogy a bronzmeccs jobban elhúzódik, mint a bajnoki döntő, pedig most így hozta a történelem, tudósított a Bball1.hu. A Szolnoki Olajbányász ugyanis – hatalmas meglepetésre – söpréssel múlta felül az elmúlt 5 év bajnokát, a Falco KC-t. Így fordulhatott elő, hogy már múlt pénteken sorkerült Szombathelyen a bajnokavatásra, valamint időközben a kieső és feljutó személye is kiderült, a bronzéremért vívott 4. meccsre azonban még csak ma került sor Zalaegerszegen.
Érdekesség, hogy a ZTE lett az egyetlen csapat, amely a szezon során nem kapott ki a bajnok Olajtól: decemberben ugyanis a kék-fehérek voltak az első csapat, akik ebben a szezonban nyerni tudtak remek játékkal a Tiszaligetben – bár Lukács azon a meccsen nem játszott, – április 6-án pedig az Oliver Vidin-féle kísérletezős, alapszakasz-lezáró fázisban szenvedtek vereséget Somogyi Ádámék Egerszegen.
Billy Garrett bokája továbbra sem jött helyre, s mellette Tóth Ádám is csak a kispadon foglalt helyet, neki a vádlija húzódott meg. Így két kezdőjét is nélkülöznie kellett Matthias Zollnernek, s a keretek közti különbség még nagyobbá vált.Az ASE-ból mint már a rájátszás során ez megszokottá vált, ezúttal is hiányzott Dukes.
Takács Milán floatere jelentette a meccs első kosarát, majd Jones hármasa után is vezetett a ZTE. Lockett és Bigelow is triplával jelentkezett, mindkét oldalon nagyon pontosan céloztak a játékosok. Jó iramú volt a találkozó, a vendégek ismét remekül szedték a támadólepattanókat, s rendszeresen éltek a második esélyekkel is. Ennek ellenére okosan játszott a Zalaegerszeg és hatpontos előnyre tett szert. Chandler egy válldobással vitte földre Szalayt, videózás után sportszerűtlen volt a „jutalma”. 3 pontot ért el ebből az akcióból a hazai gárda, majd Takács Milán középtávolija növelte tovább a különbséget. Jókor jött a vendégeknek Benke Szilárd hármasa, és az is, hogy Eilingsfeld János kétszer is visszaszedte saját támadólepattanóját. Géringer is pályára került és fel is iratkozott a pontszerzők közé. Csizmadia Attila is jól szállt be, szépen gyűjtögette a lecsorgó labdákat. A negyed slusszpoénja Takács Martiné volt, 28-23-ra vezetett a ZTE.
Chandler vette vállára csapatát, 8 ponttal indította a második negyedet. Takács Milán hármasa adta vissza a hitet az egerszegi szurkolóknak, majd az ismét remek napot kifogó Keller Iván rohant végig a pályán és szerzett okos ziccert. A lelátón ott szurkolt neki édesapja és 2 bátyja, Ákos és Vidor is, így a családi „kosaras szekciója” a zsűriasztal mögött foglalt helyet. Jones palánkos dobása, majd McGowens hihetetlen kettese és a pluszban megadott büntetőt után ismét a ZTE-nél volt az előny, hatalmasat küzdöttek a hazaiak. Nagyon akart a ZTE, de néha kicsit a streetball dominált az amerikai játékosoknál. Eilingsfeld szép megoldásaival ismét az ASE vezetett, ám McGowens szép betörése révén ismét sikerült egalizálni, a 2+1-es akció eredményezte a 45-45-ös félidei eredményt.
20-14-es volt a lepattanóarány a Paks javára, ebből kilencet a ZTE palánkja alatt vadásztak le a piros-kékek, ráadásul csak ötöt a paksi kedvenc, „Johnsy”.
Vendégtripla indította a második félidőt, majd Chandlerkapta el ismét a fonalat, de aki igazán az ASE lelke volt, az ismét Eilingsfeld János, előbb egy újabb hármast dobott be, majd Lake-nek adott remek passzt. 58-51-re meg is léptek a tolnaiak, ám innen is volt visszaút a ZTE számára. Csizmadia Attila szép duplája után már csak egy volt közte, amikor megint paksi pontok következtek. Szalay 4. és 5. faultjáért Révész és Chandler dobhatott, majd Lockett tűpontos hármasa ismét nyolcpontosra növelte az ASE előnyét. McGowens azonban szintén egy hármassal zárt, így 62-67-el zárult a negyed.
Eilingsfeld János palánkos hármasa ugrasztotta talpra a paksi szurkolókat és a kispadot, amit csak úgy elhajított, de beesett, mint ezen az estén szinte minden neki… Halmai saroktriplája azt jelezte, hogy már nagyon fáradt a ZTE, ám a szívük vitte még előre a kék-fehéreket. Keller Iván szép hármasa, Jones zsákolása és McGowens ziccere fújt riadót, a 7-0-s egerszegi rohamot Chandler betörése törte meg. Nem adta fel a ZTE, Bigelow pöcizte be csapattársa dobását, majd Keller Iván robogott végig okosan a pályán – már 15 pontnál járt a ZTE ma esti csapatkapitánya, aki igazi vezérként küzdött a túlerővel szemben. A meccset az este legjobbja, EilingsfeldJános 5. triplája döntötte el, végül mindkét oldalon bent voltak a fiatalok, a vége pedig 79-89 lett, a Paks az egész szezont tekintve abszolút megérdemelten zárta 3. pozícióban a bajnokságot.
A ZTE-t nagy dicséret illeti, mert megfogyatkozva ismét nagy küzdelemre kényszerítette hazai pályán a sokkal erősebb keretű Paksot, elsősorban a McGowens-Keller-Jones trió vezetésével, de minden pályára lépő kék-fehér játékos szívét-lelkét kitette a pályára. A túloldalon az Eilingsfeld-Lockett-Lake trió is hatalmasat melózott, hogy a kupa után újabb bronzérem kerüljön az atomvárosba.
Zalakerámia ZTE KK - Atomerőmű SE 79-89 (28-23, 17-22, 17-22, 17-22)
Rájátszás, helyosztó, 3-4. helyért, 4. mérkőzés.
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok.
Játékvezetők: Dr. Mészáros Balázs, Söjtöry Tamás Ferenc, Major Ádám (Fekete László)
Zalaegerszeg: Takács Mi. 10/3, McGowens 28/6, Bigelow 11/3, Jones 9/3. Csere: Kovács Ár. -, Csátaljay -, Csizmadia 2, Szalay 2, Takács Ma. 2.
Paks: Halmai 3/3, Chandler 20/6, Lockett 22/9, Eilingsfeld 23/15, Lake 8. Csere: Arnold -, Géringer 2, Révész 4, Kovács Ák. -, Benke 7/3, Dorogi -.
Fotók: Jóna István