Az U19-es magyar női válogatott 86-82-es Izrael elleni győzelemmel mutatkozott be a brnói világbajnokságon - írja a Wbasket.hu.
Már maga az, hogy Magyarország részt vehet a világbajnokságon, az nagy szó, Magyar Gergely csapata azonban maximálisan szeretne helytállni. Ennek fényében Toman Dóra és Rátkai Eszter kosaraival kezdtük meg a mérkőzést (2-4), majd Izrael egy triplával fordított, 5-4. Jól védekeztünk, azonban az izraeliek már nem először dobták be védő kéz fölött a helyzetet, így a meccs hátralévő részére nézve is szükség volt a szoros emberfogásra (7-4). Toman harcolt ki büntetőket, amivel 7-6-ra zárkóztunk, ott voltunk ellenfelünk sarkában. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, Rátkai révén 12-10-re fordítottunk. Mind a két oldalon becsúztak kisebb nagyobb hibák támadásban, eladott labdák sorozata következett, de ez közben a csapatok védekezését is dicséri. Szűcs törte meg a kosárcsendet, azonban az első negyed utolsó szava az izraelieké volt, de még így is 14-15-re mi vezettünk.
Egy izraeli, egy magyar, majd ismét egy izraeli kosár nyitotta meg a második 10 percet. Magyar Gergelynek azonban ki kellett kérnie az idejét, hiszen már nem először szedett Izrael támadólepattanót, ami után beesett egy egy tripla. Eligazítást követően változtatott védekezésén Izrael, zóna ellen kellett támadnunk, ami nem okozott gondot, hiszen Toman Dóra dobott hármast (19-20). Felváltva jutott előnyhöz az izraeli, majd a magyar gárda, de szép támadásokat vezettek a mieink és Toman vezetésével 22-24-nél izraeli időkérés miatt állt a játék. Tózer-Nemes és Rátkai villant, 24-30-ra nőtt az előnyünk. Kilenc ponttal is elléptünk, azonban ellenfelünk kiválóan dobott kintről és ledolgozta hátrányát, 33-35. Rátkai jól játszott, újabb kosarat szerzett irányítónk, majd Toman Réka is megvillant egymás után kétszer. A félidőre bebiztosítottuk az előnyünket, 35-42.
Rátkai hatalmas trojkája vezette fel a második félidőt, a játékos 16 pontnál járt ekkor (35-45). A hárompontosokból azonban az izraeli oldalon sem volt hiány, jött a túloldalon a válasz, 38-45. A kezdeti lendület és a pontos játék kissé alábbhagyott, kevés kosarat láthattunk ezekben a percekben. Rátkai törte meg a rossz sorozatot, de ezt követően Izrael is feléledt, a 17 pontos Raviv vezetésével 43-47-re módosult az állás. Fellazult a védekezésünk, míg támadásban sokat hibáztunk, amit kihasznált Izrael és teljesen eltűnt a két csapat közti differencia (49-49). Gábor Lili volt harcos a palánk alatt, majd Rátkai is betalált kintről, így ismét kezünkben volt az irányítás (50-54). Extra dobásokból továbbra sem volt hiány, izgalmas mérkőzést láthattunk, 57-57. A harmadik negyed végén még megszórták magukat a lányok, Toman Réka hármasára Raviv válaszolt 5 ponttal, így Izrael 62-60-ra fordított.
Tózer-Nemes Boglárka ziccere hozta meg számunkra az utolsó felvonás elején az egyenlítést (62-62), azonban Izrael tovább folytatta a triplák értékesítését (65-62). Ekkor azonban megmutatták a lányok, hogy milyen küdzőszellem van bennük, Rátkai után Josepovits Kinga volt eredményes egymás után kétszer, így időkérésre kényszerítettük az izraeli válogatottat (65-69). Ismét kisebb hullámvölgybe kerültek a csapatok, amiből először Izrael tudott egy szép akcióval kikerülni, 67-69. Sajnos egy lélektanilag is fontos hármast szerzett Izrael, hiába védekeztünk tankönyvbe illően, az utolsó másodpercben beesett a magyar gyűrűbe a távoli dobás (70-69). Fárbás húzta ki a csapatot a rossz sorozatból, a sarokból érékesített hármast a játékos. Gábor Lili is szépen tört be, nagyon fontos kosarak voltak ezek a játék ezen szakaszában, 70-74. Időkérés után Toman Réka és Raviv keze is elsült. Jól védekeztünk, labdaszerzés után Gábor Lili rohant végig a pályán, azonban nem nyugodhattunk meg, hiszen Cohen triplája után 76-79 lett az állás. Az előnyünk sajnos nagyon hamar elolvadt, extra triplákkal 82-81-re fordított Izrael. Magyar Gergely kiváló játékot rajzolt fel a lányoknak, Rátkai és Josepovits megvalósította, 82-83. 10 másodperc maradt a mérkőzésből, amikor mi támadhattunk, majd Toman Dóra harcolt ki büntetőket, 82-85. Időt kért Izrael. A labdát azonban eladta ellenfelünk, így a magyar lányok 86-82-re megnyerték a mérkőzést. Fantasztikus sikerrel kezdtük a világbajnokságot! Rátkai Eszter 24 ponttal, 7 assziszttal emelkedett ki, míg a Toman testvérek 13-13 pontig jutottak. Josepovits Kinga 14 pontos 12 lepattanós dupla-duplát szerzett. Vasárnap este az Egyesült Államok ellen szurkolhatunk ismét a lányoknak.
Izrael - Magyarország 82-86 (14-15, 21-27, 27-18, 20-26)
FIBA U19 Women's Basketball World Cup 2025
Brno, Starez Arena Vodova Hall 2
SAUNDERS, Nathaniel (CAN) ALCARAZ, Yasmina (ESP) CECCARELLI, Edgard (FRA)
Izrael : M. Cohen 25/21, Carmi 11/9, Oren 4, Raviv 35/21, Sharvit 5. Csere: T. Cohen 2, Wintraub-, Mayshar-, Kamer-.
Magyarország: Josepovits 14, Tózer-Nemes 7, Rátkai 24/9, Fárbás 5/3, Toman D. 13/3. Csere: Gábor 6, Árvai 2, Albert-, Szűcs 2, Toman R. 13/6, Szikszai-.